Tee írta:
Közismert pszichológiai elmélet Maslow szükséglethierarchiája, mely piramis alján az alapvető fiziológiai szükségletek, tetején pedig az önmegvalósítási szükségletek állnak. Elsődleges ugyebár számunkra, hogy ne éhezzünk, fázzunk, azaz létünk ne legyen veszélyeztetve, a munkakeresés, adóbevallás, világmegváltás csak ezután jöhetnek.
Ha az ember az egyik szintet biztosítottnak érzi, általában a következővel kezd el foglalkozni, így jutva el a piramis csúcsára, az önmegvalósításig. Általában, de nem mindig. A szlovákiai magyarság megrekedt a legalsó szinten.
A hontalanság éveiben az alapvető szükségleteket vették el a felvidéki magyarságtól, pszichológiailag is érthető tehát, hogy a helyzet rendeződésének első pillanatában a „milyen" még nem volt fontos. Lényeg, hogy legyen. Legyen újra magyar iskola, magyar újság, magyar kultúra, ha kezdetleges, gyengébb színvonalon is. Lényeg a túlélés (vagyis inkább újjászületés). Azóta eltelt félszáz év, de a „mindegy, hogy milyen, csak magyar legyen"-hozzáállás továbbra is hódít.
Kritizálnám a gimnáziumomat, a tanárok szakmai felkészültségét? Letorkolnak, nemhogy örülnék, hogy van magyar gimnázium. Kritizálnám egynémely civil szervezet dilettantizmussal határos működését? Letorkolnak, nemhogy örülnék, hogy vannak magyar civil szervezetek. Kritizálnám a szlovákiai magyar sajtó jellegtelenségét? Letorkolnak, nemhogy örülnék, hogy van magyar újság, rádió, tévé.
Hát nem örülök. Nem örülök, mert túl kellene már lépnünk azon, hogy egy-egy intézmény, sajtótermék, szervezet létjogosultságához és önámító körülrajongásához elég a tény, magyar. Legyen magyar – és színvonalas. Különben egy idő után nem lesz rá igény. S akkor Ficonak, Mečiarnak meg Slotának semmit sem kell majd tennie – a szlovákiai magyarság a saját igénytelenségébe fullad bele.
Közismert pszichológiai elmélet Maslow szükséglethierarchiája, mely piramis alján az alapvető fiziológiai szükségletek, tetején pedig az önmegvalósítási szükségletek állnak. Elsődleges ugyebár számunkra, hogy ne éhezzünk, fázzunk, azaz létünk ne legyen veszélyeztetve, a munkakeresés, adóbevallás, világmegváltás csak ezután jöhetnek.
Ha az ember az egyik szintet biztosítottnak érzi, általában a következővel kezd el foglalkozni, így jutva el a piramis csúcsára, az önmegvalósításig. Általában, de nem mindig. A szlovákiai magyarság megrekedt a legalsó szinten.
A hontalanság éveiben az alapvető szükségleteket vették el a felvidéki magyarságtól, pszichológiailag is érthető tehát, hogy a helyzet rendeződésének első pillanatában a „milyen" még nem volt fontos. Lényeg, hogy legyen. Legyen újra magyar iskola, magyar újság, magyar kultúra, ha kezdetleges, gyengébb színvonalon is. Lényeg a túlélés (vagyis inkább újjászületés). Azóta eltelt félszáz év, de a „mindegy, hogy milyen, csak magyar legyen"-hozzáállás továbbra is hódít.
Kritizálnám a gimnáziumomat, a tanárok szakmai felkészültségét? Letorkolnak, nemhogy örülnék, hogy van magyar gimnázium. Kritizálnám egynémely civil szervezet dilettantizmussal határos működését? Letorkolnak, nemhogy örülnék, hogy vannak magyar civil szervezetek. Kritizálnám a szlovákiai magyar sajtó jellegtelenségét? Letorkolnak, nemhogy örülnék, hogy van magyar újság, rádió, tévé.
Hát nem örülök. Nem örülök, mert túl kellene már lépnünk azon, hogy egy-egy intézmény, sajtótermék, szervezet létjogosultságához és önámító körülrajongásához elég a tény, magyar. Legyen magyar – és színvonalas. Különben egy idő után nem lesz rá igény. S akkor Ficonak, Mečiarnak meg Slotának semmit sem kell majd tennie – a szlovákiai magyarság a saját igénytelenségébe fullad bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése