Ranieri írta:
Külpolitikai berkekben a "special relationship" kifejezés általában az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között fennálló szoros kapcsolatot fedi. E kapcsolat történelmi, gazdasági, kulturális és ideológiai kötöttségeken alapul.
A 20. század második felében ez, akármilyen szemszögből is közelítjük meg a dolgot, valójában nem más, mint egy „egyirányú utca”, azaz Nagy-Britannia lényeges, Egyesült Államokra való támaszkodása, abból a célból, hogy a Királyság legalább részben biztosítsa magának az egykoron elvesztett pozícióját a világpolitikában. Úgy néz ki, hogy ez a különleges kapcsolat kezd erősen lazulni, csakúgy, mint az 1956-os szuezi krízis idején, amikor az amerikaiak, a szovjetekkel karöltve, a briteket és a franciákat az Egyiptom elleni katonai akciók abbahagyására kényszerítették. Manapság viszont az az új angol kormány az, amely igyekszik az amerikaiakkal ápolt szövetségi kapcsolatot átértékelni. Gordon Brown, Tony Blair penzügyminisztereként is - igaz, nem olyan hangosan mint jelenleg - nem egyszer nyíltan hangoztatta az iraki háborúval kapcsolatos ellenvetéseit. Nem csoda, hisz az egykoron nagyon közkedvelt Blair Irakkal és „Bush pudlikutyája” szerepében való tetszelgésével nemcsak a saját népszerűségét játszotta el rövid idő alatt, hanem a Munkáspártét is. A Labour óriási veszteségeket szenvedett az ezévi regionális parlamenti választásokon Skóciában és Walesben is. Nem meglepő, hogy Brown, az USA-tól való távolodással illetve Tony Blairtől való elhatárolódással próbálja visszaszerezni a Labour szavazóit. Az amerikaiaktól való elhatárolódás jelét adta a múlt heti washingtoni látogatásakor is, amikor Bushnak a tudtára adta, hogy márpedig a brit csapatok nem lesznek meghatározatlan ideig Irakban, hanem 1-2 éven belül kivonják őket. Az új miniszterelnök arra is rájött, hogy ha a konzervatívok fiatal elnökét, David Cameront egy „újabb Tony Blairnek” kezdi titulálni, akkor sok szavazót visszaszerezhet a Labournek. Úgy néz ki, hogy működhet ez a taktika, hisz a Munkáspárt támogatottsága hirtelen megugrott a legutóbbi közvéleménykutatások szerint.
A 20. század második felében ez, akármilyen szemszögből is közelítjük meg a dolgot, valójában nem más, mint egy „egyirányú utca”, azaz Nagy-Britannia lényeges, Egyesült Államokra való támaszkodása, abból a célból, hogy a Királyság legalább részben biztosítsa magának az egykoron elvesztett pozícióját a világpolitikában. Úgy néz ki, hogy ez a különleges kapcsolat kezd erősen lazulni, csakúgy, mint az 1956-os szuezi krízis idején, amikor az amerikaiak, a szovjetekkel karöltve, a briteket és a franciákat az Egyiptom elleni katonai akciók abbahagyására kényszerítették. Manapság viszont az az új angol kormány az, amely igyekszik az amerikaiakkal ápolt szövetségi kapcsolatot átértékelni. Gordon Brown, Tony Blair penzügyminisztereként is - igaz, nem olyan hangosan mint jelenleg - nem egyszer nyíltan hangoztatta az iraki háborúval kapcsolatos ellenvetéseit. Nem csoda, hisz az egykoron nagyon közkedvelt Blair Irakkal és „Bush pudlikutyája” szerepében való tetszelgésével nemcsak a saját népszerűségét játszotta el rövid idő alatt, hanem a Munkáspártét is. A Labour óriási veszteségeket szenvedett az ezévi regionális parlamenti választásokon Skóciában és Walesben is. Nem meglepő, hogy Brown, az USA-tól való távolodással illetve Tony Blairtől való elhatárolódással próbálja visszaszerezni a Labour szavazóit. Az amerikaiaktól való elhatárolódás jelét adta a múlt heti washingtoni látogatásakor is, amikor Bushnak a tudtára adta, hogy márpedig a brit csapatok nem lesznek meghatározatlan ideig Irakban, hanem 1-2 éven belül kivonják őket. Az új miniszterelnök arra is rájött, hogy ha a konzervatívok fiatal elnökét, David Cameront egy „újabb Tony Blairnek” kezdi titulálni, akkor sok szavazót visszaszerezhet a Labournek. Úgy néz ki, hogy működhet ez a taktika, hisz a Munkáspárt támogatottsága hirtelen megugrott a legutóbbi közvéleménykutatások szerint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése