2007. augusztus 6., hétfő

A google-szavak

Tee írta:


Utánanéztél a google-on? – hangzott a kérdés egy problémás, nekem teljesen természetesen hangzó szókapcsolat kapcsán, és egy világ lassan összeomlott bennem. [Ennek most utánanéztem, ennek, hogy utánanézni, egy találatot adott arra, hogy "utánanézni a google-n", ezek szerint a google-on toldalékolási forma nem jó, na mindegy, egye fene. Persze ez most már rögtön irreleváns, azáltal, hogy ez a szöveg kikerül a kibertérbe, az "utánanéztél a google-on" szókapcsolat is létjogosultságot nyer – hisz a google majd idővel ezt is ki fogja dobni.] [A lassan összeomló világnak felesleges utánanézni, hisz akkora közhely, hogy biztos van belőle hatszáz találat is, na de ha már így felvetettem, akkor kipróbálom, helyes volt-e a tippem: hát nem, így nikézzen az ember, csak tíz találat lett arra, hogy "a világ összeomlott bennem", lassúságról pedig egyáltalán nincs szó, ezek szerint a többiekben gyorsan szoktak összeomlani a világok.] [Nehéz lesz így haladni, mert megint kínálkozik egy új, utánanézendő szó – a "nikézzen". Na, lássuk. Nikézzen: zéró, nikézik: három. Nincs jó napom.] [Utánanézendő – ez gyanúsan választékos, nézzük, mit mond gugli bácsi. 93. Nagyszerű. Használhatom.] [Gugli – efelől nincs kétségem, a netnyelv kedvelt szava, ebből lesz számtalan. Ötvennégyezer-száz!!! Ezt végre fenntartások nélkül, nyugodt lelkiismerettel leírhatom.]

Összeomlott a világ, és értetlenkedtem. [Különleges pszichológiai adalék: értetlenkedtem 4 840, értetlenkedik: 9 140; logikus, mások mindig többet értetlenkednek, mint mi.] Mert nem rossz adatbázis a világháló, de mint egyetlen hivatkozási alap? Mint mindenható kézikönyv? ["Mindenható kézikönyv." Ez is szokatlan szópár. Nincs is még ilyen. Újítom a nyelvet meg a stilisztikát.] Ha minden a weben van [ezt google nélkül is elismerem, hogy szlovakizmus, a všetko je na webe – 3000 találat – tükörfordítása: minden a weben van –16 találat], az egyúttal azt jelenti, ami nincs a weben, az nincs? Ha egy szókapcsolatot a google nem ismer, akkor azt már ne írja le az ember? Ráadásul nézzen minden egyes kérdéses esetnek utána, mert ettől lesz profi? Hát én másképp képzelem a profizmust. [S vannak mások is, a "másképp képzelem"+profizmus kombinációra is akadt azért négy találat…]

1 megjegyzés:

ulotrixx írta...

www.googlecsata.hu

Csak hogy tudjuk, mely szavak szerepelnek százával századunk számítógépein, szótárak száradnak szennyes szekrényekben, szemeink szexet szagolnak (szineztézia!) szak(szex)portálokon... szép. Szánalom. Szevasztok