2007. november 29., csütörtök

Nagytakarítás után

Nos, megkaptuk a választ tegnapi kérdésünkre. (Tudjá(to)k: hogy ki fogja bekapni.) Nem tartott sokáig. Az a győztes, aki Mikuláš Dzurindára tippelt.

Mečiar belesomolygott ma délelőtt a képernyőkbe, megsimogatta az újságírók buksiját, majd elmagyarázta, valójában kommunikációs zavarok voltak csak a napokban, semmi több. Mi szeretjük egymást, minden rendben van, a vonat megy tovább. Ezt nem sokkal később a kormányfő is alátámasztotta, Slota pedig már csak annyit tett hozzá, hogy valójában sohasem volt szó koalíciós válságról, csak megnövekedett feszültségről. Dzurindának ez persze nem volt elég, ő ma is tovább verte képletesen szólva az asztalt és követelőzött. Pedig ez a hajó már elúszott.

Vége a vitának s az első bordel utáni közvélemény-kutatások eredményeire még várnunk kell. Az szerintem viszont már most borítékolható, hogy Fico pozíciója nem gyengült meg, sőt, ő csak nyerhetett ezzel az üggyel. Az ellenzék pedig rághatja a kefét, hogy a „francba is, pedig most olyan közel volt a lehetőség“. De milyen lehetőség is, kérem szépen? A kormány bukásának lehetősége? És akkor mi lett volna tovább? Vagy az előrehozott választások lehetősége? És az kinek lett volna jó? Merthogy nem az ellenzéknek, az holtbiztos. Az ellenzék feladata az lett volna, hogy érthetően rámutasson a bitangságokra, konzisztens véleményt formáljon és végig ugyanazt harsogja. Ilyenkor ugyanis mindig mindenki többet foglalkozik a kormánnyal és pártjaival, mint holmi ellenzékiekkel. Ehelyett az ellen szinte minden nap mást követelt, néha logikátlan sorrendben, minden pártja mást bökkentett az éterbe, és az elmúlt napok újra megmutatták, amint megnyílik a kormányzati nagyfazék fedele, nyomban sürgelődni kezdenek az elvhű ellenzékiek is. Fico pajtás tehát nem csak a HZDS, de az ellenparti menüjében is válogathat. Szomorú kép. Lehangoló, ha belegondolunk, ennek az enervált ellenzéknek kellene megmentenie Ficotól ezt az országot, politikailag ők a mi reménységünk. A normálisabban gondolkodó választópolgárok reménységei. Hát… nem túl kecsegtető perspektíva.

2007. november 28., szerda

Ki fogja bekapni?

Most már senki sem tudja, ki mit gondol, mit akar, mit nem akar. Ebben a pillanatban úgy tűnik, itt a bolondokháza. Pedig mégsem. Nem bolondokháza, csak „mindenki kormányozni szeretne“-helyzet. Mert ha ugye bordel van, akkor abból mindenki szereti kihozni a maximumot .

Mečiar forrong és szurdos. Pedig a legtöbbet ő veszthet az ügyleten. Odamond a Smernek, fogja magát és elmegy a koalíciós tanácsról és arról letyefetyél, hogy ki akarják őt tolni a vályú mellől. Ha ki akarna ugrani a partiból, az elmúlt napokban már ezerszer megtehette volna. Mégsem tette. Tehát nem akar. Vagy nem akar magától elmenni.

Fico mérges mindenkire – másrészt ő már ilyennek született. Odamond Vladonak, odamond Dzurindának. Ha összedől a szerkezet, ő profitálhat belőle a legtöbbet. Vele felesleges többet foglalkozni.

Az SNS csöndben megbújik. Számára ez a koalíció a legideálisabb, amiben valaha is részt vett s vehetett. Nem csoda, hogy Slota be van szarva, nehogy befuccsoljon a cég. S közben nyugtat ezerrel – gyerekek, minden rendben lesz, minden megy tovább, ahogy idáig. Megy egy frászt…

Az ellenzék meg hőbörög, mindenkire mindenféle csúnyát mond, de nagyon jól tudja, hogy óvatosan kell ugrálni. Addig, míg a politikai józanság lánca elér. Az esetleges előrehozott választások egy sor jelenlegi ellenzéki politikus karrierjét temethetik be végérvényesen.

Az SDKÚ nem sakkozhat sokat. Pechjére az ő főellensége a legnagyobb kormánypárt. Ő tehát nem válthat fel ott egy kicsit sem. Az MKP szintén nem álmodhat igen édeseket, lévén a HZDS szénája áll ki, nem pedig az SNS-é. Slota pedig Fico leghűségesebb bajtársa, ha tehát Mečiarékat kiebrudalják – vagy kiebrudalódnak, kiebrudalják magukat –, Csákyék kormánytagságához még az SNS-t is az árokba kellene lökni. Ez meg már azért talán több mint sci-fi.

Látszólag a legjobb pozícióban a KDH áll. Parlamenti suska-muskák szerint tárgyalgatnak is rendesen Ficoékkal. Ha minden igaz, inkább a Palko fémjelezte szárny repülne be leginkább a HZDS megüresedett helyére, de kérdéses, hogy Ficonak mennyire kellenek szárnyak és combok s mennyire egész pártok. Emellett tegyük hozzá, hogy Slota is inkább a jellegtelen Hrušovskýékkal nagyobb haver s inkább a Palko oldal szokta rugdosgatni Ficoékat is a kereszténydemokraták irányából. Másrészt, ha az egész KDH nem akarná felváltani az esetleg távozó HZDS-t, akkor elméletileg még mindig elég a Palko-vezette renitens alakzat, kiegészülve egy-két Mikuš-típusú HZDS-es motorossal. Ez a variáció viszont feltételezhetően nem lenne Fico ínyére, mert így aztán tényleg teljes joggal aggathatnák rá, hogy mindenféle pártpartizánok segédcsapatának segítségével kormányoz.

Szóval nehéz most olvasni. Nehéz eldönteni, ki blöfföl, ki marháskodik. Ki mit gondol komolyan, ki idegeskedik valóban. Ki van beszarva, ki lesz leszarva. Hamarosan kiderül. A reklám után visszatérünk.

2007. november 27., kedd

Paška, cicik, közélet

Megkapta a nép, amit kellett. A HZDS hétfőn benyomta a gombot (megszavazta a mutyi házelnök visszahívásának programját), ködösített egy kicsit, majd ma délben fütyült az ügyre. Azaz behúzta a farkincáját – már ami még maradt belőle – és nyüszítések nélkül de facto életben hagyta a koalíciót. A koalíciót, mely számára életbevágóan fontos. Paška természetesen nem ezt érdemelte volna, ám ez a betyárbecsület, s a mostani koalíció akármelyik pártjának akármelyik képviselőjétől elvszerűséget elvárni ovis szintű naivitással ér fel.

Pedig kár. Kár, hogy most jött, így jött. Nem mintha máskor nagyobb esély lett volna a házelnök visszahívására, de legalább jobban rá lehetett volna mutatni az okokra. Artikuláltan elmagyarázni, hogy ilyet nem szokás csinálni. Demokáréban legalábbis nem. Mert nálunk papíron most az van. (Nagyrészt még a gyakorlatban is.) Így viszont az egész hacacáré csak egy ellenzéki truccakciónak nézett ki a mezei választó szemében, amihez ha bosszút akart volna állni, csatlakozhatott volna Mečiar pártja is. Azt, hogy ezt miért nem tette, már kifejtettük korábban, túltárgyalni fölösleges. Az ellenzék trutyiskodása viszont komoly téma kell még, hogy legyen a társadalmi diskurzusban.

Az objektív tényezőket nézve – eltekintve az időzítéstől és a helyzettől –, Paška visszahívásával kapcsolatban az egyik fő problémát az jelenteti, hogy a közt az ilyen „lényegtelen“ dolgok általában nem érdeklik. A Nový časból tájékozódó átlagember nem fog ilyen „apróság“ miatt infarktust kapni. Ha nem arról szól a hír, mennyivel nőnek az árak, Paris Hiltonkánk kinek mutatta meg a seggét vagy kit dobtak ki a Superstárból, a zember fütyül rá. Politikailag nagyon vájt fülűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki felháborodjon egy ilyen alkotmányos arcátlanságon. A zemberek nagy részét nem érdekli a politikai upgrade, ami valójában nem is upgrade, hanem a társadalom egészséges működése alapjainak ismerete és tiszteletben tartása. Amíg a zemberek hétköznapi preferenciái a kilógó mellbimbó – árak – katasztrófák – választások – közélet csökkenő sorrendjében írhatók le, addig a társadalom jelene és jövője számára lényeges események értékrendje pont ellentett irányban mozog. Míg tehát a köz alkotmányos és rendeltetésszerű működése szempontjából életbevágóan fontos, hogy a tisztelt ház elnöke betartsa a törvényeket (márpedig a képviselők által elfogadott jogi norma „átjavítgatása“ grandiózus alaphiba), addig a zemberek nagy része számára ez egy harmadlagos probléma, amin fölösleges locsogni, pláne amikor Martin Konrád épp kiesett a Superstárból. S különben is, nem volt ő meleg? Mit fog csinálni szegény? Van már nője? Vagy pasija? Csupa fontos, még megválaszolatlan kérdés…

Paška a helyén maradt - végeredmény

Ma (kedd) röviddel 12.00 után került sor egy teljes napi vitát követően a Szlovák Parlament elnökének visszahivásáról szóló titkos szavazásra. A szavazócédulát 111 képviselő vette át a 150-ből. Az eredmény egyértelmű és világos:
59 szavazat Paška leváltására, 3 ellene, 3-an tartózkodtak, 46-an pedig nem szavaztak. A házelnök tehát maradt.
A számok nagyban alátámasztják a tegnapi bejegyzésemben előre vetitetteket: a HZDS saját léte érdekében, ahogy várható volt, nem kockáztat, a koalició igy egy emberként elutasitotta Paška visszahivását. Az ellenzék ellenben magyarázkodhat, hová tűnt 6 illetve 5 szavazat (a volt KDH-s Gabura képviselőt leszámitva) a soraiból. Paradox egy helyzet, az biztos. "Egységes" koalició, és megosztott ellenzék. Ennyi, amire a rendkivüli ülés után fény derült. 1-2 tippem talán még volna is, merre kéne keresgélni a hiányzó szavazatokat...
Ami Vladimir Mečiart illeti, teljesen megaláztatva, ezekben a percekben is menekül a parlament folyosóin az újságirói kérdések elől. Zdenka Kramplová, a HZDS eddigi parlamenti képviselőjének és pártigazgatójának új földművelésügyi miniszterré való mai kinevezésével ellenben már el is kezdődött a pénzszerzés időszaka a következő választásokra. Az új minisztert akár nevezhetnénk Vladonak is, olyan mindegy.
Kramplováról annyit, hogy Mečiar volt külügyminisztere volt az utolsó időszakban, aki az 1998-as kormányváltás után önkényesen kint ragadt egy ideig Kanadában, alig lehetett őt hazacsalogatni és megszabaditani a diplomata útlevelétől :) Államalapitó Vladonk egyik nagy kedvence, akit, utánna szabadon, csak "szivós körtécske-ként (hruštička húževnatá) " ismer a honi közvélemény. Állitólag Bulgáriában végzett diplomás mezőgazdász, dehát ilyen alapon én is lehetnék akár a Jegybank elnöke is. Bloggerként mindenesetre dörzsölhetjük a tenyerünket, nem fogunk unatkozni au előttünk álló időszakban, annyi szent!

2007. november 26., hétfő

Paška marad a helyén - okok és összefüggések

Ma délután (hétfő) 14.00 órától kezdődik a Szlovák Parlament rendivüli ülése, melynek egyetlen napirendi pontja Pavol Paška házelnök visszahivása. Az ok, amely miatt az ülés eredetileg össze lett hiva, ugyan már rég nem érdekel senkit, mégis egy nagyon fontos taktikai játéknak lehetünk ma szemtanúi, mely sok mindent előrevetithet. Köszönhetően Miroslav Jureňa, földművelésügyi miniszter leváltásának.

Bejegyzésemben kisérletet teszek a jövőbe látásra, és nem egész 2 órával az ülés kezdete előtt megpróbálom felvázolni a mai nap várható lefolyását, némi magyarázattal is megtoldva azt. Kissé kockázatos dolog egy hosszú távon gondolkozó bloggertől, dehát dupla vagy semmi :) Szeretem a kihivásokat!

Kezdjük az elején, szinte majdnem biztosra vehető, hogy Pavol Paška a mai ülést követően is a helyén marad, a szavazás mikéntje viszont annál érdekesebbnek igérkezik. Véleményem szerint a SMER nagy része (akár az egész klub) a titkos szavazáson érvénytelen szavazatot ad majd le. Biztosra akarnak ugyanis menni, és ez egy jó módja annak, hogy megtudják, mennyire egységes a HZDS frakció, ill. hány képviselője a HZDS-nek tartja magát ahhoz a valószinűsithető titkos megállapodáshoz, mellyel Robert Fico kormányfő már jó előre biztositotta magának a parlamenti többséghez szükséges legalább 76 szavazatot. Még Jureňa leváltása előtt.

A parlamenti matematikából igy sok minden kikövetkeztethető, még titkos szavazásnál is: az ellenzék úgyis egy emberként Paška leváltására szavaz majd, az SNS úgyis egy emberként ellene, ha a SMER érvénytelent produkál, avagy nem szavaz, igy könnyen kiderülhetnek a HZDS-en belüli állapotok. Ezt viszont Vladimir Mečiar is nagyon jól tudja, igy nem lennék meglepve, ha a HZDS képviselői (önmagukat végképp megaláztatva ily módon) végülis egyöntetűen megtámogatnák Paškát, 1-2 kóbor báránykát leszámitva (pl. maga Vladimir Mečiar).


A magyarázat: a mostani koaliciós állapotok leginkább a pénzgyűjtés időszakaként jellemezhetők, melyből értelemszerűen másfél év után Mečiaréknak egy újabb választáshoz még nincs elegendő. A HZDS, ismerve pártelnökük bossszúállását, csak a megfelelő alkalomra vár, hogy kellő pénzzel a háta mögött, a SMER-t preferenciáiban jól meggyengitve, revansot vegyen koaliciós partnerén egy esetleges előrehozott választásokkal. Ez a banda a múlt héten történtek után többé már nem fog tudni rendesen együttműködni, mivel kódolva van(ak) a konfliktus(ok). Ahogy a Nagy Vlado is emlitette hétvégén, már saját maga sem hiszi azt, hogy ez az egyetlen lehetséges koalició, arról meg végképp nincs meggyőződve, hogy négy évig kibirja. Hozzátenném, hogy nem is fogja, főleg egy olyan ellenzéki politikát folytató párttal a soraiban, mint a HZDS. Jureňa vasárnapi TV-s road show-ja már előre vetitette azt, mi minden várható. Aki nézte, láthatta, hogy támadott szinte minden Smeres minisztert (Kašický, Tomanová, Kaliňák) aki élt és mozgott. És ez az ember lesz hamarosan a parlament alelnöke.

Kezdődhet hát a puhatolózó tárgyalások, és preferencia növelés időszaka minden pártelnök számára, aki a politikában él és mozog. A következő választások után ugyanis már végérvényesen eltűnnek az eddigi barikádok, és bármilyen hatalmi kombináció előfordulhat.
Hogy ez mennyire felel meg a jelenlegi ellenzéknek, arról kicsit később értekezem.

2007. november 25., vasárnap

Búcsú az istállóban

Bár a legjobban mindenkit az érdekel, hogyan tovább, és Tizedes kolléga becsülettel vázolja is nekünk a lehetséges forgatókönyveket és bekövetkezésük esélyeit (itt, itt és itt), azért adjuk meg a végtisztességet a távozó parasztminiszter Jureňának is, és emlékezzünk meg nem mindennapi búcsújáról.

A HZDS-ben kultusza van a búcsúzásnak. Ki felejthetné Vladkó atyánk édes-bús, könnyes-dallamos távozását a kényelmes miniszterelnöki székből? Nem akarjuk azt mondani, hogy a parasztminiszter mindezt überelni tudta volna, mert a helyzet jelentősége jóval elmarad az emlékezetes mečiari búcsúétól, de dramaturgiai érzéke mindenképpen van Jureňának.

Kezdjük a helyszínválasztással. Istálló. Full szimbolikus. Egyrészt ugye a földművelésügyi miniszter kifejezheti szeretetét az állatok iránt, párhuzamokat vonhat ember és állat között, emlegetheti Jézus Krisztust – vagyis az istállónak számtalan pozitív vonatkozása van azok számára, akik szeretik Jureňát. Akik viszont nem, azok frappáns ötleteket kaptak a gyalázásához, ott van mindjárt a szlovák népköltészet egyik remeke, a Horí ti maštal című dalocska, a háttérben békésen majszolgató tehénkék pedig olyan beköpésekre adnak lehetőséget, hogy „Hátul a tehenek, elöl meg a marha.”

Jureňa az utolsó szó jogán expresszív beszédet mondott, néhol hangját felemelve hangsúlyozta ki a lényeges részeket, néhol, szavainak nyomatékot adandó, az asztalra is csapott. Az mondjuk szomorú, hogy a politikusok nagy részét csak lemondásuk pillanata ajándékozza meg morális tisztánlátással, az viszont vigasztaló, hogy legalább akkor ők is észreveszik, hogy valami nincs rendben Fico bácsi kettős mércéjével, Tomanová agymenéseivel vagy épp Kaliňák viselkedésével a Malina Hedvig-ügyben.

Hát igen, ezt is megértük, hogy egy HZDS-es politikus kéri számon Kaliňákon Hedvig ügyét, bár ennek nem érdemes örülni, egy leköszönő politikus feldúlt utolsó beszédének nem sok hatása van az események áramlására.

Jureňa viszont legalább azt elérte, hogy emlékezni fognak a búcsújára. Egy olyan miniszter számára, akiről egy neves szlovák színész, a Heti hetes pozsonyi változatában, a Sedem s r. o.-ban azt mondta, hogy fogalma sincs, ki az (s mondjuk Fico egyeduralma alatt ez nem is csoda, az egyes tárcák vezetőit felesleges név szerint megjegyezni), szép siker már ez is. Fico árnyékában mondhatni a legtöbb, amit ember elérhet.

2007. november 24., szombat

Hogyan tovább? A sztori vége

Az akol egyben maradt, a karaván lassacskán megy tovább. Amint azt előrevetítettük tegnap és tegnapelőtt, a HZDS elkövette a számára legértelmesebb lépést, s maradt a koalícióban. Első látszatra behúzta a farkát, de aki Vladimír Mečiart ismeri, annak nem lehet kétsége afelől, jönnek még tarka napok...

Forgatókönyv

Ez van. De többet fölösleges is lett volna várni. Akármennyire erős arconcsapás is volt, a HZDS-ben sem ülnek hibbant emberek – számbavették, mit lehet és mit éri meg, s kijött a végeredmény. Mercury óta tudjuk, hogy a shownak mennie kell tovább, véleményem szerint pedig nem is kell majd olyan sokat várni a következő felvonásra.

Erre már hétfőn sor kerülhetne, ám még mielőtt elkezdhettek volna róla gondolkodni HZDS-es körökben, Fico ma alaposan beintett a visszavonulót fújó Mečiar-tábornak: ha hétfőn repül a házelnök, vége a koalíciónak. Az már természetesen más kérdés, hogy a földalap telekmachinációi gyermeki huncutkodások Paška pár héttel ezelőtti alkotmányos pofonjával szemben, de amint azt a parasztminiszter is volt kedves asztalcsapkodós jéerdés beszédében elmondani: a kormányfő nem egyforma mércével mér. Mondjuk rá ennek a felismeréséhez nem kellett a tehénbőgéses színjáték, de az is fontos volt, hogy ezt egy koalíciós falkatag mondja ki hangosan. A miniszterelnök fenyegetése hallatán a HZDS promi tisztviselői siettek is leszögezni, hétfőn nem áll szándékukban az ellenzékkel cinkoskodni. A hazai bordelt ismerve nem lennék meglepve, ha a hétfői szavazás szorosabb lenne a vártnál, de azt nyomban tegyük hozzá – a csoda nem azon a napon fog megtörténni. Paška tehát a helyén marad.

A karaván meg megy tovább, Fico népszerűsége várhatóan megugrik egy kicsit, ám ezzel a nappal vége is a kormányfő kezdeményezőképességének. Idáig ő támadott, most viszont vége a szerepnek. Holnaptól már neki kell magyarázkodnia, például arról, miért nem dobatja ki a földalap elnökét is ugyanolyan vehemenciával, mint a minisztert. Milyen elnök az, aki nem tudja, mi folyik alatta, aki nem tudja, miket készít és írogat alá az ő helyettese. Mire ülnek többségben a Smer jelöltjei az alap igazgató- és felügyelőtanácsában, ha ilyen dolgok megtörténhetnek. Illetve miért ülnek még ott, s fognak is ezután, miért nincsenek ők is visszahíva. Amint pedig előbukkan néhány elfuserált milliárd ügye egy-egy smeres minisztérium háza táján – amiből pedig sok van (értsd smeres minisztériumból és elfuserált milliárdból is) –, megintcsak előjön a kérdés: miért nem dobja ki Fico a bitangságon kapott minisztérium vezetőjét?

De azért ne legyünk naivak. Szlovákiában még egy kormány sem bukott meg zsebre rakott minisztériumi milliárdokért. Fico sem ezért kerül majd a politikai történelem szemétdomjára. A jelen eset egyedül arra volt jó, hogy bemutassa: ez az ember jelenleg mindenkinél erősebb ebben az országban.

2007. november 23., péntek

Hogyan tovább? upgrade

Tegnapi bejegyzésünkben kicsit benéztünk a parasztminiszter visszahívása körül kialakult botrány hátterébe és belelapoztunk a lehetséges forgatókönyvekbe. A miniszter ma ki lett lőve, magától nem ment el, így a lehetőségek széles tárháza kissé leszűkült. De amennyire nagy Isten állatkertje, annyira sok minden előfordulhat még. Csak nem mindennek van ugyanannyi esélye.

Forgatókönyvek és lehetőségeik

A HZDS döntéshozói ma és holnap összebújnak Rózsahegyen, hogy eldöntsék, merre tovább. Az SNS mindeközben lapul és hallgat. A Mečiar vezette mozgalom történelme legnagyobb megaláztatásán esett túl, ám ha elhirtelenkedik a döntést, könnyen idő előtt a történelem szemétdombjára is kerülhetnek. Tegyük hozzá – ahova valók. Szóval még mindig három út közül dönthetnek. Ha engem kérdeznek, a legnagyobb hülyeséget akkor követik el, ha ellenzékbe vonulnak és elkezdik torpedózni a kormányt (vagyis, már ami maradna belőle ezek után). Amennyiben viszont csak hümmögnek egyet és a cirkusz megy tovább elven a koalíciós szerződésbe nem rúgnak bele és kisvártatva jelölnek egy új minisztert, azzal Fico pártjának és Fico személyének teszik meg a legnagyobb szívességet. Részükről a legfrappánsabb válasz a koalíciós szerződés módosításának a kér(d)ése és egy kis moralizálás lenne. Például ha azt mondanák a kormányfőnek, hogy „elnézést, de Jureňa miatt állítólag eltűnt másfél milliárd, ám a parlament elnöke alkotmányjogi szempontból a legnagyobbat vétett a demokratikus szabályok ellen 89 óta“. (Az más kérdés, hogy ez így nem igaz, mert a legnagyobb parlamenti elnöki alkotmányos jogtiprás Gašparovič Gaulíder képviselőt hazaküldő húzása volt – a jelenleg elnököt figurázó egykori parlamenti főnökbe most szívesen belerúgnának Mečiarék, ám ugyebár akkor autócskázó elnökünk csak a végrehajtó szerepét játszotta el, a kottákat ki más, mint Mečiar papa írta...) Egy ilyen húzással valószínűleg nagyon felbőszítenék a Smert, amely nyomban a koalíciós szerződés megszegéséről beszélne – amelyet viszont ilyen alapon pont Fico szegett meg először a parasztminiszter kukába dobásával. Ezzel a HZDS ugyan átdobná a forró krumplit a legnagyobb kormánypárt udvarára, ám a végeredmény szempontjából szinte mindegy, hogy miért bukik a kormány, ha az Mečiarnak végül szar. Vagy nem?

Az ellenzék pedig rugdos és emeli a tétet. Követel, ám Fico ügyes médiaoffenzívájával félrelökte, így most már csak fut a téma után. Pedig nem muszáj, hogy így legyen és ha ügyes lesz, nem is lesz ez sokáig így. Aktuális követeléseit Fico könnyedén teljesíthetné, de csak azért sem fogja – hogyan is nézne ki, ha az ellenzék által megkomponált zenére táncolna ő, Szlovákia legokosabb miniszterelnöke? Az ellenzék számára továbbra is érvényes, hogy az előrehozott választások egyenlő a vereséggel (2012-ig tartó ellenzékieskedéssel), így paradox módon az ő érdekük a koalíció fennmaradása. Ha engem kérdeznének, azt tanácsolnám nekik, próbálják meg csendben megtámogatni s kihasználni a HZDS által bevitt válaszütéseket (amelyek biztosan jönni fognak), közben pedig rámutogatni, milyen becsületes is az a párt, amely egy korrupt bandával kormányoz nyugodtan tovább. Fico eddig lovon ült, de most vége helyzetelőnyének. Elérte, amit akart. Ugyanakkor viszont magasra tette a lécet, amit jó néhány Smer által jelölt miniszter sem fog tudni mindig átugrani (eddig is bőven voltak rá példa – Tomanová haverjainak dotálása, Jahnátek elkönyvelt fegyvergyáros feketepénzei, Malina Hedvig ügye, stb.). Ezeket a minisztereket aztán sorban vissza lehet hívatni, amint lécet ütnek – s ebben már eséllyel számíthatnak a HZDS támogatására is.

Ez a botrány idáig Fico megerősödéséről szól. És arról, hogy (eddigi) minimális médiakommunikációja ellenére milyen ügyesen használt ki egy olyan helyzetet, amelyből sokkal de sokkal rosszabbul is kijöhetett volna. Holnap újból okosabbak leszünk. Nemcsak az újabb blogbejegyzés miatt – a HZDS ma vagy szombaton dönti el hamleti kérdését. Lenni vagy nem lenni.

2007. november 22., csütörtök

Hogyan tovább?

A képlet első látásra egyszerű: a kormányfő harcol, a HZDS próbálja menteni a menthetőt. Az ellenzék fut a téma után. A helyzet viszont nem ilyen egyszerű. Mi várhat ránk?

Robert Fico kormányfő kompromisszumot nem ismerő hozzáállásával azt a látszatot akarja kelteni, hogy ő a botrány kipattanásától a korrupció elleni harc élén áll. A dolgok jobb ismeretéhez viszont tudni kell, hogy Ficonak már hónapokkal ezelőtt is tudomása kellett, hogy legyen a gyanús ügyletekről – ezeket a Sme napilap már nyáron megszellőztette és az ellenzéki politikusok is rámutattak. A kormányfő viszont eddig várt. Ha fel akart volna háborodni, megtehette volna már hónapokkal ezelőtt. Két kérdés áll elő a jelenlegi helyzetben: miért várt eddig és miért fokozza múlt hét elejétől követeléseit saját koalíciós partnerével szemben? Most ott tartunk, hogy ha a botrányban érintett miniszter önként nem mond le holnap reggelig, Fico délelőtt kihúzza őt kormánya tagjainak névsorából. Jureňa tehát holnap délben már nem lesz miniszter.

Forgatókönyvek

Amennyiben a miniszter önként távozik, a HZDS valószínűleg a koalíció része marad, de nagy presztízsveszteséget szenved. Mečiar ezt később vissza akarná adni Ficonak, amire az első alkalom Paška házelnök visszahívásáról történő szavazás lesz. Ha nem áll bosszút, akkor pedig nagy árat kér majd Ficotól.

Ha a miniszter nem távozik magától, az még nagyobb presztízsveszteség lesz pártja számára – ebben az esetben Mečiar előtt három út áll. Meghunyászkodni és új minisztert jelölni, felbontani a koalíciós szerződést és új szerződés kötését ajánlani partnereinek, illetve ellenzékbe vonulni.

Valószínűleg Robert Fico is alaposan számba vette ezeket a lehetőségeket és van forgatókönyve minden eshetőségre. Paška bukása nagy valószínűséggel a koalíció vége lenne. Mečiar meghunyászkodása jelentené a legnagyobb profitot a Smer számára, ám utólag csendben kompenzálnia kellene a legkisebb pártot és holdudvarát valamivel. A koalíciós szerződés felbontása esetén a játszma már kétirányú – Fico pártjának vesztenivalója is van, hiszen jelenleg a pártok parlamenti erőviszonyainál nagyobb arányban van képviselve a Smer a kormányban s a parlament elnökét is ő adta. Nem biztos, hogy sikerül még egyszer ilyen jó egyezséget kötnie a két kisebb párttal – a szerződés felbontása esetében elgondolkodhatnak annak meg nem kötésén is. Amennyiben a HZDS ellenzékbe vonul, a kormány csak két feltétellel maradhat állva – ha az ellenzék nem buktatja meg, illetve ha sikerül kellő számú ellenzéki képviselőt átcsalogatnia a kormányoldalra. Ez utóbbi Dzurindának az elmúlt időszakban már összejött, ám akkor Fico pont ezen megoldás legnagyobb kritikusaként lépett fel. Emellett a feladat nem is tűnik egyszerűnek – szinte kizárt, hogy az SDKÚ, KDH vagy az MKP soraiban találjon renitens honatyára, a HZDS képviselőinek viszont majdnem a felét át kellene csalogatnia a minimális kormánytöbbség biztosítására. A Smernek 50, az SNS-nek 20 képviselője van, a többséghez 76 honatya kell – a HZDS képviselőinek száma 15.

Amennyiben viszont nincs renitens képviselő és az ellenzék sem tartja meg a kormányt, illetve ha Fico sem akar ilyen körülmények között kormányozni, akkor marad az előrehozott választások nagy esélye. De csak esélye. Ehhez ugyanis 90 képviselő igen szavazata kell a parlamentben – ez tehát nem megy az ellenzék nélkül, arról nem is beszélve, hogy feltételezhetően a HZDS sem szeretne harakirit elkövetni. Ha a kormány lemond, és a parlament nem fogadja el az előrehozott választásokat, új kormánynak kell alakulnia, máskülönben a köztársasági elnök szétengedheti a tisztelt házat és új választásokat írhat ki. Az új kormány megalakítása pedig ebben a helyzetben a Smer részvétele nélkül rendkívül kemény dió lenne.

Az előrehozott választások paradox módon pont Ficoéknak jönnének jól, pártja valószínűleg még több mandátumot szerezne, mint 2006-ban és ezután már egy koalíciós partner (SNS?) is elég lenne a kényelmes – és most jön a kapaszkodós rész – 2012-ig történő kormányzáshoz.

Szóval akkor kinek mi is lenne jó?

2007. november 21., szerda

Ellenzék + HZDS: az új kormánytöbbég?

A "koaliciós válság" margójára


Manapság, amikor ilyen "kormányválságos" időket élünk, felértékelődni látszódnak a közvéleménykutatási adatok szerepei Szlováliában. Nem mindegy ugyanis, mi lesz, ha borul a bili, és bukik a jelenlegi kormány. Mindenki veszettül számol, még a köztársasági elnök-jelöltek megnevezésével is kivárnak egyesek.

Szinte még össze sem melegedtek rendesen, de a koalición belüli üzengetés már javában zajlik. Nagy az érdeklődés, vajon van-e elég pénz mindegyikük konyháján az esetleges kampányra, ha netán előrehozott választásokra kerülne sor. Pár napra rá már arról is tudomást szerezhettünk, hogy ahol nincs, ott bizony már ennek megoldásán is szorgalmasan dolgoznak (HZDS). Biztos ami biztos. Elvégre hosszú volt a mögöttük álló két ellenzéki ciklus, a jelenlegi támogatottságnál (HZDS 6,8 %) pedig ki tudja, lesz-e még alkalom ilyen aratásra. "Akkor hát miért ne, elvégre most lehetne kseftelni. Jön ugye a költségvetés, amit elvileg illene megszavaznunk, ráadásul a házelnök elleni bizalmatlansági inditvány is megköti a koaliciós kezeket, amely - titkos szavazásról van szó - bárhogy elsülhet. Most talán ideális az időpont elsumákolni némi Tátra alatti földterületet, hisz Robert Ficonak szüksége van ránk" gondolhatta Vladimír Mečiar, felidézve a régi szép időket, még a kilencvenes évekből.

A média egy része azonban szerencsére éberen őrködött, és amint kiderült, hogy akár másfél milliárd korona is játékban lehet ennél a biznisznél (tudni kell beszélni a nép nyelvén), Robert Fico, a közvéleménykutatások Monte Christo-ja is megálljt parancsolt. "Ez azért mégsem járja", mondhatta.
Jureňa HZDS földművelésügyi miniszter igy hamarosan távozik, Vladimir Mečiar pedig nemsokára elszenved egy újabb megaláztatást. Ivan Lexa után számára ez már igazán semmiség. A szükség végtére is még politikai berkekben is nagy úr. A tét ugyanis túl nagy mindenkinél: a Szlovák Nemzeti Párt a következő pár évben elvégre mégsem mondhat le az EU-s milliárdok elosztásáról, ugyanúgy a Fico vezette SMER sem szárnyalt még ilyen magasan mint most, jó volna hát megtartani a poziciókat.
A HZDS igy inkább nem kockáztat. Hisz a mai támogatottságával egyáltalán nem biztos hogy túlélnék a következő választásokat. Ráadásul, ki lenne az a politikai öngyilkos, aki Mečiar frakciójából egy előrehozott választásokkal megszavazná a saját harakirijét? Előrehozott választásokra igy esély sincs, bármennyire is hasznára válna az országnak.

A cimben szereplő kombinációt tehát el is lehet felejteni. Ha a kedves olvasó idáig eljutott, már megtette feladatát :) Marad tehát minden a régiben, legfeljebb Robet Fico megdönt hamarosan egy újabb népszerűségi csúcsot. Rövidtávon. A mostani botrány ugyanis még nem az, mely eltemeti ezt a bandát. Várjunk türelemmel, hamarosan az is elérkezik.

2007. november 18., vasárnap

Fotóhónap 2007, III. rész – Good bye, zeLENINa!

A szójáték nem a mi művünk, és tulajdonképpen nem is szójáték, inkább képjáték – az eltűnőben lévő idő nyomában járva fedeztük fel. A bársonyos forradalom évfordulóján Szlovákia különböző arcait nézegettük.


Lost time? (Slovakia 1969–1989)

Monumentális tárlat a normalizáció húsz évéről, a dokumentumfotózás legjobbjainak képeiből. Legalább másfél, de inkább két órát szánjunk rá, különben csak termek közötti szaladgálás lesz az egész. A kiállítás méreteinek érzékeltetésére álljanak itt az egyes tematikus szekciók: A régi világ képei, Nyilvános rituálék, Május 1., a tribün alatti ember, Vizuális szoc-kultúra, Szocialista fogyasztás, Széplak utca (azaz az obchodná, ahol már akkor is sok volt az „obchod“), Szociális test, Elég jó emberek, Szociográfiai portré, Elfeledett emberek, Fiatalság, Magánszféra, Az építés és következményei, Panelnormalizáció, A Vasfüggöny megnyílik.

A kiállítás által felölelt évekből mindössze hatot éltem meg, és mégis, amit láttam, hihetetlenül ismerős volt. Valami konkrétan, valami homályosan, valami talán csak a kollektív tudat által. Szocialista kirakatok, plakátok, szlogenek, tribünök, lampionok, lakótelepek, elárusítónők, ajándékkosarak, üzemi ünnepségek... Valahogy mindenre „emlékszem“, vagy legalábbis úgy érzem, hogy emlékszem. Talán azért, mert az élet kellékei 89 után sem igazán változtak. Rimaszombatban ma is áll (bár már kissé rogyadozik) a békegalamb, amelynél gyerekkorom egyik máig emlegetett aranyköpését sikerült elejtenem („A galamb csőre előrefelé van, a farka meg hátrafelé...“); a Dom textilu-t ma is Dom textilu-nak hívják, és máig ugyanúgy vannak a kirakatban felakasztgatva a pizsamák, az iskolákban még ma is a régi betűkészletekből rakják ki a faliújság feliratait, a kisvárosok vasútállomásán ma is ugyanazokon a székeken isszák a sört meg a felet azok, akik soha nem utaznak sehová, mint húsz, harminc évvel ezelőtt. Valahogy mindenre „emlékszem“, néha mégis elborzadok (ennyi értéket elpusztítani az „építés“ jegyében, fotókon mindez nagyon brutális) vagy elámulok (a megalomán spartakiád tökéletes összhangját és lenyűgöző színkavalkadját sokkolóan nagyméretű képeken látva), mindeközben a galériásnénik a nálam beszédesebb látogatóknak bizonygatják – „Ezek voltak a szép idők, ezek voltak a biztonságos idők.“ Na ja, a börtön is biztonságos, kaja naponta háromszor, és télen is meleg van.

A galériásnéniket nem, a kiállítást viszont ajánljuk mindenkinek, aki néha némi nosztalgiával emlékszik gyerekkora ötvennégyes buszaira vagy a vattahóemberre karácsony előtt az orosz klub melletti nagy élelmiszerbolt sarkában.

Szlovák Nemzeti Galéria, Rázusovo nábrežie 2, nyitva keddtől vasárnapig, 10-től 17 óráig (és a többi kiállítástól eltérően ez nemcsak november végéig, hanem 2008. március 3-áig tart!!!), belépő 80/40 Sk, sajtóigazolvány-tulajdonosoknak nem kell fizetni.

5lovakia

Egy kis ugrás az időben, a normalizációból a jelenbe – 5 fotós 5 évet (2002–2006) felölelő kiállításával. Ajánlatos a két tárlatot egymás utánra időzíteni, a hasonlóság ugyanis megdöbbentő. A propagandista februárünneplő plakátokat ugyan felváltották a nem kevésbé propagandista választási plakátok, de a lakótelep-blues azóta sem változott. Csak a kínai giccs új elem, a mindent elöntő, harmincötös boltokban kapható, semmire sem jó dísztárgyak és egyebek dömpingje.

Közép-európai Fotográfia Háza, Prepoštská 4, nyitva keddtől vasárnapig, 12-től 18 óráig, belépő 50 esz-ká.

Az Osztrák-Magyar Monarchia fotográfiai technikái

Na, hát néha nem jön össze. Van ilyen. Igazi fényképezéstörténeti csemege lehetett volna ez a kiállítás, de nem lett. Leginkább azért, mert a megkérdőjelezhetetlenül komoly gyűjtemény (a legrégebbi kép 1865-ből való!) hiába sorakoztat fel számtalan különféle technikát (cianotípia, fotogram, dagerrotípia, autokróm – ilyeneket olvastunk a képaláírásokban), ezekről a technikákról semmi többet nem tudunk meg a nevükön kívül. S talán még a neveket sem mindig jól (galériásnénik által rühellt jó szokásomhoz híven ezúttal is visszalapoztam a vendégkönyvben, és néhányan elég mérgesen ecsetelték a feliratok hibáit). Mi több, az egyik kép (egy bizonyos autokróm technikával készült) totál fekete, és csak nagyon közelről (orrodat az üveghez értetve) fedezhető fel egy női sziluettre emlékeztető folt. Ha ez már eleve így volt, akkor rendben, de ha nem... khm, akkor szívás.

Közép-európai Fotográfia Háza, Prepoštská 4, nyitva keddtől vasárnapig, 12-től 18 óráig, belépő 50 esz-ká.

Petra Bošanská

Az idei plakát-görl (azaz az ő általa készített fotó van az idei plakáton, mielőtt bárki lihegve futna Fotóhónap-plakátot venni...) képein erősen jelen van a VŠVU-s projekt-hatás: nem lehet csak úgy eszetlenül fényképezni, kell az ötlet és a frappáns megvalósítás. Jelentem, jelen esetben az ötlet és a kivitelezés is remekül (A-ra?) sikerült: vannak A2-es alternatív igazolványok (vasúti igazolvány, ISIC, ocsmányszki, útlevél, jogsi), álomesküvők Barbie-menyasszonnyal és fess hús-vér férjjel, sőt, kitalált szlovákiai tájak is (annyira tipikusak, hogy simán klasszikus képeslapfotónak hittem, amíg el nem olvastam a kísérőszöveget), és az agyunknak is van fenntartva egy parkolóhely. Pont erre jó ez a kiállítás: a történelemterhes órák után egy üdítő pihenőhely a sztráda mellett.

Galéria PF01, Panenská 29, nyitva keddtől vasárnapig, 13-tól 18 óráig, a belépés ingyenes.

Dominika Horáková

Hümm-hümm. Sok-sok lefolyó egy végtelen mosdóban. Szögletes valami egy másik szögletes valamiben. Csigavonalban haladó fehér domború valami. Falra festett vonalak egy üres szobában. Ez nekem már magas.

Galéria PF01, Panenská 29, nyitva keddtől vasárnapig, 13-tól 18 óráig, a belépés ingyenes.

Az Umelecká besedába ne menjetek,

én elmentem. Vagyis elmentem volna a „cseh fotó emlékezetébe“ bepillantást nyújtó, „Az identitás fotogenitása“ című kiállításra, de az ajtón egy kurta üzenet fogadott: „Elmarad.“ Kár. Pedig a kép a prospektusban nagyon igéretes volt...

2007. november 17., szombat

Fotóhónap 2007, II. rész – Grand Tour a régi Pozsonyban

A városok hóval borítva hasonlítanak legjobban egykori önmagukra. Tegnap havazott, és megsárgult képek idézték a régi Pozsonyt. Ideális alkalom egy Grand Tourra – végigjártam a belvárosi kulturális intézeteket és eldugott kis galériákat.

František Tomík

Ez a kiállítás pontosan azt adja, amit a címe kínál. Képes napló, olyan is, mint egy napló – énközpontú, szubjektív, nem egységes, jól és kevésbé jól sikerült „bejegyzésekkel“. Az ember a naplót elsősorban saját magának írja/fényképezi, de persze a kíváncsiskodó idegen is találhat benne érdekes részeket, még ha összességében banálisnak és kuszának is tartja. De ha idegenek naplójában kutakodunk, ne csodálkozzunk, hogy nem ismerünk magunkra benne.

Szlovák Nemzeti Múzeum – Váralja, Žižkova 16, nyitva minden nap kedd kivételével, 10-től 17 óráig. Belépő 70/40 Sk.

Izabella

A fényképező főhercegnő. Micsoda rím és micsoda alliteráció, lehetne ironizálni, de ugyebár egy főhercegnővel szemben nem ajánlatos tiszteletlenkedni. Ezt a kiállítást amúgy is látni kell – látni kell, hogy létezett egy régi Pozsony, arisztokratákkal és udvarhölgyekkel, hímzőegylettel és Mihály-kapu alatti női kalapraktárral. A pózok kicsit merevek, a főherczegnő fényképezőgépének lencséje előtt mindenki mintha vigyázzban állna, az „életkép-jelenet“ is maximálisan megrendezett – de mindezek ellenére az összhatás mégis természetes. Az egy más kor volt, más szabályokkal és értékekkel, és jó, hogy vannak képeink azokból az időkről is.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Brämer-kúria, Žižkova 18, nyitva minden nap kedd kivételével, 10-től 17 óráig. Belépő 70/40 Sk.

Alekszander Valcsev

A lényeg az ötlet, és ez egy jó ötlet – a ma emberét reneszánsz pózokba állítva reneszánsz méltósággal ruházni fel. A Bolgár Kulturális Intézet mindig biztos pont a Fotóhónapon, ezúttal sem okozott csalódást. Nagyméretű, színes portrék: arcok idilli tájra nyíló ablakok előtt, lila bársonyok között vagy szép ívű támlás székeken, tényleg tiszta reneszánsz, a kétezres évek tipikus ruhái ellenére. Mindezt reneszánsz zene egészíti ki – ezt nevezik jól sikerült multimedializmusnak...

Bolgár Kulturális Intézet, Jesenského 7, nyitva hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig, a belépés ingyenes.

Pawel Žak

A világ csak hangulat, ez a kiállítás is „csak“ hangulat: kicsit elvont, kicsit sejtelmes, kicsit megfoghatatlan hangulat, ahol játékkacsák csodálkoznak rá képmásukra a tükörben és kartonlépcsőket világít meg halványan a villanylámpa-hold. A hangulat tökéletes élvezéséhez ajánlott akkor menni, amikor kint már sötét van, mert nappali fényben a nagy ablaktáblákkal szemben lévő képeket csak sejteni lehet – és minden tudatos titokzatosság ellenére ezt talán a szerző sem így képzelte...

Lengyel Intézet, Nám. SNP, nyitva hétfőtől csütörtökig 10-től 18 óráig, pénteken 9-től 16 óráig, a belépés ingyenes.

Annabel Elgar

Nos. Igen. Ez jó volt. Sárga labdán narancssárga földre hullott almák között egy kisfiú nézi az udvarról a fényben úszó ablakokat. Hétköznapian szürreális, mint az álmaim.

F7 Galéria, Františkánske nám. 7, nyitva minden nap, hétfő kivételével, 13 órától 18 óráig, a belépés ingyenes.

Georges Rousse

A világ városai geometriai figurákkal ötvözve. Lebontásra ítélt épületek kubista megerőszakolása. Szöul és egy piros kör, Metz és színes kockák. A szemnek kellemes, csak tudnám, mi akar ez lenni? A kiállítás a Pálffy-palotában folytatódik, talán ott valami kiderül? Kétlem.

Francia Intézet, Sedlárska 7, nyitva hétfőtől péntekig 9-től 18 óráig, a belépés ingyenes.

Fodor Gyula

Szeretem a hidegen ragyogó csillagokat, a fekete eget, az ismerős csillagképeket, és szeretem a végtelent a szélmalmok forgásában. Mindezt Fodor Gyula is szereti, így a csillagok és a szélmalmok mellett szeretem Fodor Gyulát is. A kiállítás kicsit interaktív: a képeket egy könyvből válogatták, s a képaláírásokban csak az oldalszámok vannak feltüntetve, a rendes képaláírásokat egy sok kézen átment tartalomjegyzékből kell kikeresni – amíg ez nem történik meg, lehet találgatni – csillagközi ködöket látunk vagy fémesen kék hullámokat? Űrhajó érces hajlatát vagy egy szélmalom lapátját? Mint egy science-fiction antológia illusztrációi. Napfogyatkozás, lángoló mezők, viharos tenger. Ezüstös kék és izzó sárga, és az a megismételhetetlen árnyalat, a kék és a fekete között félúton, ami teljes napfogyatkozás előtt borítja be a tájat. A real highlight.

Osztrák Kulturális Intézet, Zelená 7, nyitva hétfőn, kedden és csütörtökön 10-től 18 óráig, szerdán 9-től 18 óráig, pénteken 9-től 16 óráig.

Viliam Malík

A megnyitás előtt álló áruház előtt tolongók 1937-ben sem kevésbé szánalmasak, mint a mai plázák akcióira áhítozó csürhe. Ez is kiderül a 95 éves fotós gondosan összeválogatott kiállításának anyagából. Ez nem egy személyes napló, ez történelmi „rýchlokurz“ – a népviselettől a koncentrációs táborig, a Kapucinusok terének aszfaltozásától a ligetfalusi szögesdrótokig, a szlovák fényképezés doyenjének objektívén át. Ezt is látni kell.

Az Egyetemi Könyvtár galériája, Michalská 1, nyitva hétfőtől péntekig 14-től 18 óráig, a prospektus szerint a belépő 20 korona, tőlem nem kértek semmit.

2007. november 13., kedd

A szlovák szavazó mítosza

(áltudományos fejtegetés)


Kellett hozzá egy csipetnyi mazochista hajlam is, de végigolvastam Csáky Pál és Simon Zsolt szópárbaját, most pedig vakarom a fejem búbját. Simon érvelésének egyik visszatérő eleme az MKP népszerűségének a folyamatos csökkenése, ezen a logikai úton továbbhaladva a napnál is világosabb az olvasók számára, hogy Csáky és csapata szorgalmasan masírozik az Armageddon felé vezető úton. Hiszen az MKP stabil tíz- tizenegy százalék helyett állítólag már hét környékén jár, egy év múlva akár leeshetnek a választási küszöb alá is. Itt kérem szépen már az utcán kolduló egykori magyar politikusok réme fenyeget, akik tovább növelik a munkanélküliségi rátát. Ki állíthatja meg a gyászos folyamatot? Természetesen a magyar nemzet reménysége, Bugár Béla, aki tekintélyt parancsoló fellépésével begyalogol a televízióba, szózatot intéz a néphez és máris ömleni fognak a szavazatok. Magyar és szlovák szavazatok, tegyük hozzá és el is érkezünk a kritikusok egyik szívfájdalmához. Sokan ugyanis meg vannak győződve arról, hogy az MKP a szlovákok számára is elfogadható politikai program nélkül olyan szavazókat veszít, akiket korábban már megszerzett. Ezt a csoportot már Tolkien is ismerte és a Gyűrűk urába is belefoglalta a nevüket, ők az észrevehetetlen erő, a Holtak birodalmának szellemei.

Soha senki nem állapította meg, mennyi szlovák szavazott az MKP-ra (vagy ha igen, akkor nem tudok róla, kíváncsian várom az adatokat). Az én meggyőződésem, hogy ezek a szavazók legfeljebb mutatóba akadnak, mindezt bebizonyítani persze nem lehet. Kivéve, ha populista módon egymás mellé rakjuk az egyes kerületek népességét (mondjuk ebbe beletartoznak a fiatalkorúak is) és a 2006-ban az MKP-ra adott szavazatokat. Valahogy így:


Megye


Magyarok száma (2002)


MKP 2006


Pozsony


27 434


17 747


Nagyszombat


130 740


69 795


Trencsén


1 058


954


Nyitra


196 609


101 074


Zsolna


660


845


Besztercebánya


77 795


35 599


Eperjes


81


1 035


Kassa


85 415


42 062


A magyar megyékben (minő meglepetés…) a szlovákiai magyar párt csehül áll. Azt kéne nagyon sürgősen kitalálnia, hogy mivel szólítja meg azt a rengeteg magyar szavazót, akik az identitásuk miatt szavazhatnának rájuk. A statisztika egyáltalán nem utal rá, hogy milyen számban választották szlovákok a magyar pártot, a többé-kevésbé színszlovák megyéket nézve azonban a tendencia nyilvánvaló. Szlovák szavazók léteznek, méghozzá pár ezren. Ők Bugár szimpatikus mosolyát választották egykoron, vagy imponált nekik, hogy az MKP minden belső vitától mentesen lavírozott a szlovák politika mocsarában. Mára nem maradt nekik semmi vonzó a pártban, tovább is álltak íziben. A sirámok legújabb fajtája szerint az MKP nem szlovák- kompatibilis. Szerintem éppen elég nagy baj az, hogy a párt még a magyaroknak sem felel meg ebben a formában... tessék végre kitalálni egy normális, csak és kizárólag a kisebbségi szavazóknak szóló programot! A szlovákok tömegesen soha az életben nem fognak magyar jelöltre szavazni, legyen az illető akár galamblelkű, mint A. Nagy „háromkoronás” László, vagy keményvonalas, mint Duray „irredenta” Miklós. Bugárt ebből a szempontból a kivételt jelentő szabálynak is felfoghatjuk, az MKP ha újabb eklektikus sikerre hajt, pártelnöknek megnyerhetné esetleg Rák Vikit (karizmatikus nőszemély, ez amúgy is divat mostanában). Ami pedig a politikai programot illeti, az legyen kellően rugalmas. Simon szerint Duray a tönk szélére vezette az Együttélést a radikális programjával. Nos, a liberálisok az ellenkező oldalról megjárták ugyanezt az utat. Tessék végre ezt szem előtt tartani.


(ami miatt pedig igazándiból kezdhetünk aggódni, az a koalíciós potenciál)

2007. november 11., vasárnap

Fotóhónap 2007, I. rész – Che Guevara és a bableves

A Fotóhónap kiállításorgiája folytatásokban. Ne várjon senki komoly műkritikát, nem értek a fotózáshoz, pusztán lelkes műkedvelő vagyok. Az idei Fotóhónap számomra tegnap kezdődött, de remélhetőleg eljutok még néhány kiállításra, így ez egy reménybeli sorozat első része.




Nyitott térképek – Open Maps

Imádom a vörösbabot. Che Guevara mexikói bablevesből kialakított portréja rögtön megindította a nyálkiválasztást – soha jobb kezdetet a Fotóhónapnak! A több szerző alkotásait bemutató gyűjtemények azért jók, mert mindig akad közöttük, ami tetszik, bár a képek, stílusok, hangulatok különfélesége és gyors váltakozása miatt nagyobb elmélyedésre nincs lehetőség. A dél-amerikai fotográfusok mintha összegyűjtötték volna az összes sztereotípiát, ami Latin-Amerikával kapcsolatban él bennünk: csiricsáré bóvli és meredező hímtagok, keresztek és glóriák csára-búra. A műfajok keverednek, a képeket sok esetben szövegek egészítik ki, színes tollakkal vagy tintába mártott lúdtollal írt szövegek (miért is nem figyeltem jobban a spanyolórákon?). És van egy kép, egy gyönyörű – Ember madárkönnyekkel – cserzett kézben két kismadár egy öregember szemei előtt – már csak ezért az egy képért is megéri bejönni. A végére még egy kedves meglepetés – A paradicsom kellékei –, üvegtárlóban kis fényképőrző tokok, amikbe a kedvesünk fényképét szokás tenni, sok minden van a tokokban, de a középsőben, fő helyen egy futball-labda képe. És ez így van jól.


Carl de Keyzer

Zóna vagyis börtön vagyis gulag. Akár az egy emelettel lejjebb zajló One World fesztivál programpontja is lehetne ez a kiállítás, mert az orosz börtönfalvak életét bemutató képek sorozata olyan, mint egy film. Kopaszra borotvált fejek hajolnak a munka fölé a gyárakban, versenyeznek jégszobor-készítésben vagy várnak látogatókat. Az arcok durvák, dühödtek, csak az ebéd előtti regisztrációnál önti el őket valami földöntúli boldogságról árulkodó mosoly. Az orosz tajga rideg világában az ebéd az egyetlen, biztosan bekövetkező öröm – még a friss házasok sem ilyen boldogok, pedig teljes három órát kapnak, amit zavartalanul együtt tölthetnek nászéjszakaképp, fegyőrök nélkül.


Peter Župník

Vannak kiállítások, ahol a téma érdekes, a világ, amit a fotósok bemutatnak, és vannak kiállítások, ahol a megjelenítés módja a lényeg. Ezek a szokványos dolgok szépségének kiállításai. Peter Župník tárlata ez utóbbi kategóriába tartozik – aki például macskákat fényképez, rossz ember nem lehet. (Tizedes kolléga véleményét most mellőzzük.) Kellemes meglepetés egy pár évvel ezelőtti Fotóhónap plakátképével találkozni újra, és üdítő végignézni a fekete-fehér természetfotókat, egy szem gesztenyét, egy virágkelyhet, egy papírhajóban utazó „csak diót“. Na és a „Lépcső a mennybe“, havas lépcsők a sötét ég felé, amelyen óriási hópelyhek a csillagok – pár év fotóhónap-járás után most történt meg velem először, hogy úgy éreztem: ez a kép nekem KELL. (Az árát azért mégsem kérdeztem meg, maradjon csak inkább bennem a kellemes élmény.)


A. P. Florkowski

Általában szeretni szoktam a szocifotókat, a szocialista államok mindennapi életét megörökítő fényképeket, mert minduntalan a saját életem ismerős formái köszönnek vissza, épületek, ruhák, alakok, de Florkowskinál csak a keletnémet cirkusz fogott meg igazán. A lengyel katolikus ünnepek hangulata nem volt ismerős, a képek pedig annyira nem tetszettek (írhatom laikusként, hogy annyira nem voltak jók?), hogy az ismeretlenségük ellenére is lekössenek – ez egy gyorsan abszolválható néhány tíz méter volt.


Paolo Pellegrin

Keyzer után újabb magnumos. A bejárat melleti „fülszöveg“ emlékeztet az örök problémára, hogyan tud valaki hosszú éveken át szenvedőket fényképezni és nem megbolondulni, s cinikussá sem válni. Pellegrin meg is feleli a kérdést: próbálja méltósággal kezelni azokat, akikkel az élet nem bánt méltósággal. A nagyméretű fekete-fehér fényképek igazolják is ezt a szándékot: minden jótékonyan homályos és kissé elmosódott, hogy ne érezzük magunkat olyan kínosan, amíg mások szenvedését nézzük – Koszovóban, Szudánban, Indonéziában. Ami viszont kínos, az az, hogy a 150x80 centis képek alatt Times New Roman tizenkettessel szerepelnek a képaláírások, az embernek esélye sincs elolvasni az ideális képnézegető távolságból, ezért aztán hülyén hajolgatva kénytelen kisilabizálni, mit is lát a képen. Az olvasgatás után érdemes mégegyszer, immár zavartalanul végigsétálni a képek között – a hatás egészen más.


(A fentebb felsorolt öt kiállítás mindegyike a Dom umenia-ban található (Nám. SNP 12), és 80 koronáért naponta 12 órától 19 óráig megtekinthető.)

2007. november 10., szombat

"A legtöbb országnak van hadserege, a pakisztáni hadseregnek viszont van egy országa"


Úgy döntöttem, a jövőben diktátori babérokra törő politikusok, illetve jövendőbeli politikusok pályáját fogom egyengetni profi szinten. Hogy ne csak beszéljek a vakvilágba, ehhez egy kézikönyv kell arról hogy hogyan is kell ezt csinálni. Akkor meg is írom. De valószínűleg azért szövetkeznék valakivel, aki abban szakember hogy hogyan kell egy jelölted a kellő helyre eljuttatni. Én maradnék a másik kötetnél, amely azzal foglalkozna, hogyan kell ott halálunkig megmaradni.


Munkámat azzal kezdeném, hogy modern módon támogatásokat szereznék. Mindössze azon célból, hogy a lehető legnagyobbaktól tanuljak, hogy a gyakorlatból merítve a lehető legmagasabb szinten tudjam működtetni diktátor-képzőmet. Tehát egy hosszabb időre eltűnnék. Figyelni a „mágusokat“. Hogy a lehető legmodernebb és legkorszerűbb praktikákkal testközelben és „melegiben“ ismerkedhessem meg, első utam mindenképpen Pakisztánba vezetne.


Ahogy az előbb említettem, kiadványom első kötetével nem foglalkoznék, annak megírásához még társat keresek. Mindenesetre a diktátor-jelöltnek nem árt egy kis katonai múlt, Pakisztán esetében természetesen India elleni harcban való részvétel, fokozatos előrelépés a katonai ranglétrán, majd a hadsereg vezetőjeként mondjuk egy puccs általi hatalomátvétel. De ahogy említettem, nem veszem el jövendőbeli társam kenyerét, és kézikönyvem a hatalomátvétel pillanatától kezdem írni...


Hogy kézikönyvünk ne legyen olyan személytelen, képzeljünk el egy aberrált, vagy szinonimávat használva Perverz egyént. Vezetékneve legyen Musarraf (minden valósággal való egyezés csak a képzelet szüleménye). Tehát mondjuk egy békés puccsal való hatalomátvétel (1999 október) után egy pár évet azért próbáljunk meg kvázi-demokratikusan uralkodni. Mondjuk hatalomra kerülésünk után azért ígérjük meg, hogy hamarosan választásokat írunk ki, hogy a nép akarata érvényesülhessen és igazi választások útján lehessünk elnökök. Ha nem is a legtisztább választásokkal kerülünk hatalomra (2002), próbáljunk úgy csalni, hogy senki sem háborodjon föl túlságosan. Ehhez nem árt, ha relatíve jó viszonyokat ápolunk a nyugattal, az Egyesült Államok tökéletesen megteszi. Járjunk kedvükben a számukra fontos témákban, mittudomén, mondjuk ajánljuk föl nekik segítségünket a terrorizmus elleni harcban, azt biztos értékelni fogják és egy darabig nyugtunk lesz tőlük.


Ha túl nagy lenne ennek ellenére a hőbörgés – mondjuk egyidejű katonai és elnöki funkciónk miatt – akkor bátran ígérjük meg, hogy egy bizonyos határidőig (2004) lemondunk az egyikről. A kedélyek lenyugvása után azért ezt biztos, ami biztos, vonjuk vissza, hisz értelmes, gondolkodó emberek vagyunk: egy elnöki poszt nem egy biztos szakma a katonaság uralása nélkül, főleg Pakisztánban.


De azért túlzásba ne vigyük a nagy demokráciát, hisz hosszútávon kell gondolkodnunk. Veszélyes lehet számunkra mondjuk a független bíróság, őket pacifikálni kell. Ne ijedjünk meg az ellenkezőktől, a nem megfelelő egyéneket egyszerűen cseréljük ki! Legnagyobb igyekezetünk ellenére sem biztos, hogy minden úgy sül el, ahogy szeretnénk, váratlan dolgok is előfordulhatnak. Tudja a fene, mondjuk a Bíróság úgy is dönthet (2007 március) hogy nem indulhatunk a következő elnökválasztáson (2007 december), ha nem mondunk le a hadsereg vezetéséről! (Ez külön fejezet lenne könyvemben, emberek, diktátor-palánták, nem szabad ide eljutnunk!!! 8 éve vagyunk uralmon és még olyan bíráink vannak, akik ilyet merészelnek? Hiba, nagy hiba, de ne csüggedjetek, nem veszett a helyzet, olvassatok tovább...).


Gondolom mondanom sem kell, hogy első lépésként a bíróság fejétől kell megszabadulnunk. Megvan? Rendben. Várhatóak ugyan zavargások, főleg a jogászok részéről, de nem kell figyelembe venni. Ha messzire merészkednének, egye fene, ültessük vissza székébe kirúgott emberünket és biztosítsunk mindenkit: civil jelöltként veszünk részt a választáson.


De van amikor már egyszerűen elborul az agy. Amikor a szemetek megint belénk kötnek, hogy még mindig a hadsereg élén vagyunk és várhatóan a Bíróság ellenünk fog ítélni, akkor a B terv lép életbe...


Hisz ez már szükségállapot! Terrorveszély, robbantások, radikalizmus, és ilyen légkörben nemcsak választásokat nem lehet tartani, de a helyzet speciális megoldást is igényel, persze az ország érdekében: függesszük fel az Alkotmányt, vezessünk be szükségállapotot, halasszuk el a választásokat. Ha valamelyik bírának nem tetszik, mehet, illetve nem mehet, tömlöcbe vele. Vannak mások is erre a posztra. Aki egyszer ráérez ennek a mámornak az ízére, nem tudja abbahagyni. Tehát lendületből zárassuk be a médiákat, demonstrációkat tiltsuk be!


Aztán várjunk...A Nyugat kopogtatni fog és megmondja a frankót. Legjobb lesz, ha látszólag megígérünk valamit, aztán nem teszünk semmit. Ezt egy darabig el lehet játszani...De nem megyek a dolgok elejébe, figyelem a Mestert, ő írja az utolsó két fejezetet.



Sokan várják már a kiadványt, a fehérorosz hokis-mágus Lukasenkót már felkértem az előszó megírására. Hasznos kis könyv lesz ez, na...

2007. november 6., kedd

Kisebbségi kényelmesség

Nyári szabadegyetem. Helyszín: Nagyvárad (hivatalosan mostanság – 87 éve – Oradea). Időpont: egy augusztusi este.

Az egyhetes eksön első estéjén kimegyünk a haverral beülni. Egy felkapottnak tűnő belvárosi vendéglátóipari egységben ő rendel egy sört, én meg egy kisfröccsöt. Rendelne. Rendelnék. Mondja, mondjuk, hogy sör, bor, fröccs. Az elegáns fiatal pincér viszont nem érti. Hogyan kérem? – motyog valami hasonló mifélét mifelénk, számunkra ismeretlen nyelven. Hm, Nagyvárad, Ady Endre, Szent László, kelet Párizsa, izé – hogyan is van ez? Magyar város (vagyis csak volt, a lakosság kétharmada már román), 15 km-re a határtól, s az egyik legfelkapottabb helyi “podnyikban“ nem értenek magyarul? Még annyit sem, hogy sör, bor, fröccs?

Hétköznap. Helyszín: Szenc (hivatalosan mostanság – 87 éve – Senec). Időpont: egy augusztusi este.

Egy hétköznapon kimegyünk a haverral beülni. Egy felkapottnak tűnő belvárosi vendéglátóipari egységben ő rendel egy sört én meg egy kisfröccsöt. Jedno pivo a jeden malý strik. Hogyan kérem? Magyar város (vagyis csak volt, a lakosság háromnegyede már szlovák), 20 km-re a határtól, s az egyik legfelkapottabb “podnyikban“ nem értenek magyarul? Még annyit sem, hogy sör, bor, fröccs? Nem tudom. Nem értenek? Talán értenek. De miért is törnék magukat, ha csak az rendel tőlük magyar nyelven, aki nem ért szlovákul?

És a nagyváradi pincér mikor tanul majd meg magyarul? Kitől? Miért?...

2007. november 4., vasárnap

­Futballturizmus Szlovákiában II.

Mivel a szezonnak már a múlt héten végeszakadt, Ranieri mester ihletétől vezérelve tegnap egy harmadik ligás futballmeccsen kötöttünk ki... ő is szedett rá egy sörért, hogy dobjak össze róla egy cikket a netre... úgy hogy minden szemrehányás őt illeti. Amúgy ezt az írást nyugodtan tekinthetitek Rigi mester futbalturizmussal kapcsolatos cikkének a folytatásának.

Már az út is egy külön fejeztet érdemelne. A söfőr, Ranieri mester, rám bízta a navigátor szerepét, noha már rendelkezhetne némi tapasztalattal e téren. Furcsamód eddig mindig csak az ő sofőrködése alatt keletkeznek némi problémák, amelyeket többnyire az autó letétele után vlmi faintosabb kocsmában szoktunk orvosolni. Legutóbb egy Zselízre tartó rövidítés alkalmával futottunk egy zsákutcába, ma pedig két hidat is elnéztünk, amelyek helye a térképen igencsak fel van tüntetve, de a valóságban talán csak a második világháború előtt léteztek, vagy csak a pásztorgyerekeknek voltak feltüntetve, hol lehetne áthajtani a Vágon a libákat. Mondanom sem kell, hogy mindkét alkalommal egy-egy sörömbe fájt az eset. Amúgy a híd helyett egy kompnak kellett volna ott lennie, de hát hiába volt kiírva, hogy 8-ig funkcionál, nem találtuk a helyén. Fel is csörgettem hirtelen a szomszédfaluból származó gyereket, hogy hozza a kompot, vagy készítsen elő 2 liter házipálinkát, mert úgy néz ki, focinézés már nem lesz belőle. Aztán mégiscsak Selyének kerültünk egy cseppet, és 10 perces késéssel el is értük a meccs elejét.

A meccsről, 15 év aktív pályafutással a hátam mögött, csak annyit mondthatok el, hogy egész helyeskék voltak a jegyszedő jányok, kár hogy nem voltak 10 évvel idősebbek. Az első félidőt szárazon kellett végignézni, de a második előtt a fater már megtalálta a csapszéket. Úgy hogy kezdett érdekes lenni a meccs.

A teljességhez hozzátartozik, hogy Negyed-Bős 3. ligás rangadó volt a negyedik a harmadik helyezett ellen. Negyed az első 5 fordulót vereséggel kezdte, de aztán egy 7-2-0 szériával feljebb kúszott a tabellán. Megaztán nemrég leszerződtettek egy 20 éves skót gyereket is, az elsőt Szlovákiában, akit Ranieri mester már régebben szeretett volna megcsodálni. Felőlem mondjuk hiába van a gyereken szoknya, azért még mindig csak a lányok jönnek be. Ahhoz képest egész faintosan játszot a gyerek, rúgott is egy nagy kapufát. A tesó meg nyomatta mellettem állandóan a nagy szöveget (azóta van begyulladva a bal fülem), hogy a Los Angeles Galaxy bécskoja akarta leszerződtetni, aztán a Trnava is beszállt a harcba, de a gyerek inkább valami kis európai csapatban szeretett volna kibontakozni, hátha felfigyelnek rá a nagyobb csapatok. Biztos ezért játszik két japán idegenlégiós is Ekelen, meg ezért akarja a Somorja is leszerződtetni a Deák Tomit.

Amúgy egész jó hangulatú meccs volt. A hangulat csak akkor kezdett a tetőfokára hágni, amikor a második félidő elején elment mellettünk egy eléggé ittas papó, aztán megjegyezte, hogy „Ugye fiúk, nem baj, ha ma mi nyerünk.” Mondtuk neki, hogy nem, miért lenne baj? Ő legalább annyira meglepődött a válaszunkon, mint mi az övén. Azt hitte hazaiak vagyunk. Mink elvből nem tudtuk hova tenni a csákót, mert nem ismertük sem a hazaikakot, sem a vendégeket. Aztán felvilágosítottuk egymást, és az lett a vége, hogy a meccs végére a jobb fülem is begyulladt. Mert nemsokára rá két aktív bíró is odaszegődött a papóhoz, Ranieri mester szerint az egyik a DAC-ban focizott. Szerintem ők is fülgyulladással hagyták el a focipályát.

A meccs vége felé 15 perccel ki is röhöghettük magunkat úgy istenigazából. A tőlünk egy méterre lévő partjelzőhöz hanyag eleganciával odacammog egy kétméteres kopasz nagy darab fülbevalós maffiatípus, arcán az idült alkoholisták sokatmondó mosolyával és a partjelző fülébe súg valamit. Öt percre rá már nem zavartatja magát tőlünk, meg a melletünk lévő bíróktól, úgy látszik ismeri őket, mert meghitten át is ölelik egymást. Mondom, most már nem zavartatja magát és hangosan licitál a fiatal partjelzővel. Rövidesen 15 ezer egy tizenegyes, aztán félpercen belül felmegy 20-ra, majd 25 és végül 30-on áll meg a limit. Szerencséje van a papónak. Szép fejesgólt szereznek a hazaiak 7 perccel a vége előtt. A skót gyerek meze a meccs végére csupa vér. Párszor orrba rúgták. Fiatal éveim jutnak az eszembe, amikor egy fülrepedéssel kellett lecserélniük az ötödik percben.

A következő meccs, ami be van írva a futballnaptárba, az egy második ligás angol focimeccs lesz Crystal Palace otthonában. Szóval ha a banda is úgy akarja (értsd: egy sörért bármikor), akkor összedobhatunk az eseményről egy beszámolót... Egy dolgot mindenesetre már előre megígérhetek nektek: ha már kint leszünk, egy sört mindenképp bedobunk az egészségetekre:)
Na, erő, egészség,
Tibi és Ranieri mester