Emeljük fel euro-hangunkat

Egy nagyon érdekes és tanulságos beszélgetőesten vettem részt az elmúlt héten, amely megerősített abban, hogy megírjam a véleményemet erről a témáról, amit eddig „bizonyíték“ hiányában nem tettem meg. Olaj volt a tűzre az ehhez kapcsolódó, „Hlas Slovenska v Bruseli“ c. elemzés is, mely az Inštitút pre dobre spravovanú spoločnosť nevű kormányon kívüli szervezet nevéhez fűződik.

Majdnem három és fél éve vagyunk az EU-ban és gyakran elgondolkodom azon, hogy hogyan is állunk (mármint Szlovákia) és milyen is a megítélésünk, milyen az érdekérvényesítésünk. Több forrásból is hallottam már, hogy az előző kormány és a gazdasági reformok idején, az EU Miniszterek Tanácsának, vagy az Európai Tanács ülésein, Mikloš-hoz és Dzurindá-hoz jártak kezet fogni és gratulálni a nyugati miniszterek és nem fordítva. Azóta besoroltunk: nem vagyunk európai tigrisek, nem lógunk ki sem elöl, sem hátul.

Úgy érzem még mindig a lazítás korszakában vagyunk, nagyon kimerített minket ez az EU-csatlakozás...Meg kell hagyni nagy munka volt, hátrányból indultunk és olyan lemaradásunk volt a többiekkel szemben, hogy céllá változott az, aminek eszköznek kellett volna maradnia: az EU belépés. Nem tudtunk rögtön váltani, később esett le, hogy most már az európai család egyenjogú részei vagyunk és közös asztalnál kell 24 másik állammal szemben megvédenünk érdekeinket, amik hangsúlyozom: nem lehetnek kormányfüggőek!!!

És el is érkeztünk az első problémához: nincs igazán definiálva, mik is pontosan Szlovákia érdekei, amik mantineleket adhatnának az EU-ban való manőverezéshez. Ez segíthetne abban, hogy minden partnerünk tudja: ebből nem engedünk. Ez leginkább ad-hoc módon működik, leginkább akkor jövünk rá, hogy valami előnytelen lesz Szlovákiának, amikor már majdnem késő.

Persze az egyelőre nem létező prioritásainkat át is kellene ültetnünk, amik ha még meg is lennének, tartok tőle hogy nem sikerülne realizálni. Sokmindent tanultunk ugyanis a régi tagországoktól, de azt nem, hogy hogyan kell harcolnunk érdekeinkért. Ezt ugyanis Németország és Franciaország, de Írország és talán kicsit meglepő módon Magyarország is nagyon jól csinálja. Nekik nem hiányoznak a témáik, érdekeik és jól menedzselik mindazt, ami az érdekérvényesítéshez szükséges: az információk, az embereket és a két elem keverékét.

Az információk ugyan eljutnak mindenkihez, kérdés hogy mikor – a tűznél kell lenni. És mi kevesen vagyunk a tűznél. A Szlovákia számára fenntartott helyek még nincsenek elfoglalva és ami a legnagyobb szívfájdalom, a pályázatokra jelentkezők - egy kis túlzással - magukra vannak hagyva, a hazai intézményektől nem támogatást, de információkat sem igazán kapnak arról, hogy hol vannak üres helyek és mire kell az ilyen felvételi interjúknál figyelni. De messze nem csak ezzel van a gond, okok keresendők az oktatás színvonalában is. És nem is igazán az információ- és tudásanyagok, hanem a szükséges tulajdonságok hiányára gondolok. És itt még csak az alacsonyabb szintű szakemberekről beszéltem, a legnagyobb szükség a közép- és magasabb szintű hivatalnokokra van szükség, a politikát ugyanis onnan lehet a leginkább befolyásolni és a fiatalabb érdeklődők javára is onnan lehet a leginkább segíteni.

A legmarkánsabb hiányosságnak viszont az emberi hálózatok hiányát tartom – de nemcsak én, hanem a fent említett alapos elemzés szerzői is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nincs igazán működő összetartó erő, ami rendszeresen összegyűjtené – akár formálisan, akár informálisan – az európai intézményekben tevékenykedő szlovákiai szakembereket. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai állam- és közigazgatással az együttműködés még inkább döcög, ezen is mihamarább javítani kell.

De hogy végképp ne negatív hangvétellel fejezzem be gondolataimat, örömmel nyugtázom, hogy születnek ilyen elemzések, mint amit az imént említettem és szakemberek, akik az általam említett hiányosságokra megoldásokat, konkrét, gond nélkül realizálható megoldásokat javasolnak, amik előbb-utóbb eljutnak a megfelelő helyekre és meghozzák gyümölcsüket. Hisz ez mindannyiunk érdeke – nekünk is tudatosítanunk kell hogy az EU már messze nem külügy, hanem belpolitika, hisz az európai uniós törvényhozás a szlovák törvények kb. 70%-ára van befolyással.

Irány Schengen, avagy növekvő ráncok Brüsszelben

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki már alig várja 2008. január 1-jét. Nem mintha nem szeretném kihasználni valami értelmes dologra az évből fennmaradó öt hónapot, hanem a schengeni csatlakozásunk váltotta ki belőlem ezt az érzést. Minden egyéb autonómiatörekvéssel ellentétben nekem ez fogja jelenteni az igazi nemzetegyesítést – legalábbis ami a fizikai részét illeti.

Sokan nem tudják azonban, hogy ez a terminus milyen problémákat kreált az Európai Unióban, és hogy tulajdonképpen nagyban veszélybe sodorta, illetve komplikáltabbá tette a SIS (Schengen Information System - Schengeni Információs Rendszer) második generációjára (SIS II) való átállást.

Az első generációs információs rendszerről szóló szerződést több mint hét évvel ezelőtt írták alá, és 2008. november 13-án lejár. Ezzel még önmagában nincs is probléma, mivel a schengeni államok egyre növekvő száma miatt a SIS elérte kapacitása csúcsát (az északi államok belépése után egy kicsit már módosítottak is rajta, és azóta SIS 1+ a megjelölése), és egyébként is változtak az idők, a terrorizmus és egyéb újkori fenyegetések miatt modernebb adatáramlásra és megbízhatóbb, pontosabb adatokra van szükség. Azt sem mondhatjuk, hogy nem lett volna ideje a tagállamoknak felkészülni a váltásra, mivel a SIS II kiépítésére irányuló rendeletet az EU már 2001-ben elfogadta.

A probléma első része 2006. decemberében kezdődött, amikor eldőlt, amennyiben képesek lesznek felkészülni, a 2004-ben belépett új tagállamok 2008. január 1-től a schengeni övezet tagjaivá válnak. Ez azt vonta magával, hogy technikailag meg kellett oldani az új országok belépését, és mivel a SIS II addigra nem fog rendelkezésre állni, az első generációs rendszer módosításával kell lehetővé tenni az új tagállamok belépését, ami szintén nem egyszerű és nem ingyenes buli. Ezen kívül hátráltatja is a SIS II működésbe lépését, ami így minden bizonnyal legkorábban 2008. decemberére tolódott ki.

És itt van az igazi probléma gyökere – a probléma második része. 2008 decemberére ugyanis a SIS-ről szóló szerződés már lejárt, a SIS II pedig még nincs kész. A belső határok nélküli Európa viszont nem létezhet kommunikációs infrastruktúra nélkül. A probléma kiküszöbölésére két megoldás adja azonnal magát: vagy a SIS-szerződést kellene meghosszabbítani, vagy a SIS II-t korábban befejezni. Mindkettő véghezvitelére ugyan lesznek kemény erőfeszítések, ám egyrészt nem nagy sikerrel kecsegtetnek, másrészt csak utolsó pillanatokban fog kiderülni, hogy a két megoldás valamelyike sikeres lesz-e egyáltalán. És az EU ilyen kockázatba nem mehet bele. Ezért még idén ősszel el fog fogadni egy határozatot (a Bizottság egy hónapja jött elő a kezdeményezéssel), ami szerint egy ideiglenes infrastruktúrát kell kiépíteni arra az esetre, ha a SIS-szerződést nem sikerül meghosszabbítani. Amikor ideigleneset mondok, akkor azt is gondolom, elvileg 2008. november 13-tól december 18-ig kellene működnie. Tehát kb. 35 nap. Ja, és 7.6 millió euróba kerül. Csaknem negyed milliárd korona. Mellékes. Erre kevésbé diplomatikus helyeken azt szokták mondani hogy valakik nagyon elcseszték, diplomatikusabbakon azt, hogy mivel komplikált rendszerről van szó, pontos ütemtervvel dolgozni nagyon nehéz.

Mindenesetre nem akarom az ördögöt a falra festeni, hisz nem biztos, hogy ez az opció bekövetkezik, bár szerintem könnyen előfordulhat.

Tehát ilyen következményekkel is járt az a politikai döntés, hogy január 1-től, csak lassítanunk kell a határátkelőkön, és nem kell olyan kérdésekre válaszolnunk, amihez senkinek semmi köze. Hisz nem lesz aki a kérdéseket feltegye. De legyen ez az EU problémája, mi élvezzük a döntés gyümölcsét.