2007. augusztus 20., hétfő

Irány Schengen, avagy növekvő ráncok Brüsszelben

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki már alig várja 2008. január 1-jét. Nem mintha nem szeretném kihasználni valami értelmes dologra az évből fennmaradó öt hónapot, hanem a schengeni csatlakozásunk váltotta ki belőlem ezt az érzést. Minden egyéb autonómiatörekvéssel ellentétben nekem ez fogja jelenteni az igazi nemzetegyesítést – legalábbis ami a fizikai részét illeti.

Sokan nem tudják azonban, hogy ez a terminus milyen problémákat kreált az Európai Unióban, és hogy tulajdonképpen nagyban veszélybe sodorta, illetve komplikáltabbá tette a SIS (Schengen Information System - Schengeni Információs Rendszer) második generációjára (SIS II) való átállást.

Az első generációs információs rendszerről szóló szerződést több mint hét évvel ezelőtt írták alá, és 2008. november 13-án lejár. Ezzel még önmagában nincs is probléma, mivel a schengeni államok egyre növekvő száma miatt a SIS elérte kapacitása csúcsát (az északi államok belépése után egy kicsit már módosítottak is rajta, és azóta SIS 1+ a megjelölése), és egyébként is változtak az idők, a terrorizmus és egyéb újkori fenyegetések miatt modernebb adatáramlásra és megbízhatóbb, pontosabb adatokra van szükség. Azt sem mondhatjuk, hogy nem lett volna ideje a tagállamoknak felkészülni a váltásra, mivel a SIS II kiépítésére irányuló rendeletet az EU már 2001-ben elfogadta.


A probléma első része 2006. decemberében kezdődött, amikor eldőlt, amennyiben képesek lesznek felkészülni, a 2004-ben belépett új tagállamok 2008. január 1-től a schengeni övezet tagjaivá válnak. Ez azt vonta magával, hogy technikailag meg kellett oldani az új országok belépését, és mivel a SIS II addigra nem fog rendelkezésre állni, az első generációs rendszer módosításával kell lehetővé tenni az új tagállamok belépését, ami szintén nem egyszerű és nem ingyenes buli. Ezen kívül hátráltatja is a SIS II működésbe lépését, ami így minden bizonnyal legkorábban 2008. decemberére tolódott ki.


És itt van az igazi probléma gyökere – a probléma második része. 2008 decemberére ugyanis a SIS-ről szóló szerződés már lejárt, a SIS II pedig még nincs kész. A belső határok nélküli Európa viszont nem létezhet kommunikációs infrastruktúra nélkül. A probléma kiküszöbölésére két megoldás adja azonnal magát: vagy a SIS-szerződést kellene meghosszabbítani, vagy a SIS II-t korábban befejezni. Mindkettő véghezvitelére ugyan lesznek kemény erőfeszítések, ám egyrészt nem nagy sikerrel kecsegtetnek, másrészt csak utolsó pillanatokban fog kiderülni, hogy a két megoldás valamelyike sikeres lesz-e egyáltalán. És az EU ilyen kockázatba nem mehet bele. Ezért még idén ősszel el fog fogadni egy határozatot (a Bizottság egy hónapja jött elő a kezdeményezéssel), ami szerint egy ideiglenes infrastruktúrát kell kiépíteni arra az esetre, ha a SIS-szerződést nem sikerül meghosszabbítani. Amikor ideigleneset mondok, akkor azt is gondolom, elvileg 2008. november 13-tól december 18-ig kellene működnie. Tehát kb. 35 nap. Ja, és 7.6 millió euróba kerül. Csaknem negyed milliárd korona. Mellékes. Erre kevésbé diplomatikus helyeken azt szokták mondani hogy valakik nagyon elcseszték, diplomatikusabbakon azt, hogy mivel komplikált rendszerről van szó, pontos ütemtervvel dolgozni nagyon nehéz.


Mindenesetre nem akarom az ördögöt a falra festeni, hisz nem biztos, hogy ez az opció bekövetkezik, bár szerintem könnyen előfordulhat.


Tehát ilyen következményekkel is járt az a politikai döntés, hogy január 1-től, csak lassítanunk kell a határátkelőkön, és nem kell olyan kérdésekre válaszolnunk, amihez senkinek semmi köze. Hisz nem lesz aki a kérdéseket feltegye. De legyen ez az EU problémája, mi élvezzük a döntés gyümölcsét.


1 megjegyzés:

nyomkereső írta...

Hát igen, schengnnek köszönhetően sok felesleges macerától szabadulunk meg január 1-től, és nem mellékesen a trianoni határoknak is búcsút inthetünk.