2008. január 3., csütörtök

Fico, a legendák királya

Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy hatalmas birodalom. Úgy hivták, Nagy Szlovákia.

Igazságtartalmát tekintve talán igy kellene kezdődnie ennek a bejegyzésnek, hála Robert Fico kormányfő minapi történelemórájának, melyet Szlovákia megalakulásának 15. évfordulója alkalmából tartott Túrócszentmártonban. Megtudhattuk ugyanis, hogy Andrej Hlinka, a nemzet atyja után a szlovák nép "Pantheonja" további nevekkel bővült. Nevezetesen a Rózsa Sándorhoz, vagy a csehszlovák mesebeli Rumcajszhoz hasonlitható Juraj Jánošíkkal, a 17. században élt terchovai zsivánnyal, akit Fico kormánya nagy példaképének tart, és Svätoplukkal, a Nagymorva Birodalom fejedelmével. Őt a kormányfő szerényen egyenesen az ősi szlovákok első királyának nevezett.

Megtudhattuk továbbá, hogy Nagymorva Birodalom néven a szlovákoknak (figyelem, nem a szlávoknak, szlovákoknak) már 1200 éve államalakulatuk volt, más országokhoz képest, ahol abban az időben jó ha állatok futkostak. De elhangzott az is, hogy "ésszerű állami történelemmel" kell növelni a szlovák fiatalok nemzettudatát. Hogy ez mit is jelent valójában, a fentiek tükrében csak találgathatunk. Minderre a köztársasági elnök, az újraválasztásáért lobbizó, és a SMER támogatásáért esdeklő Ivan Gašparovič is rátett egy lapáttal, aki mostanság épp a "történelem hitelességét szeretné visszaadni", állítva, hogy "a szlovák nép lelkiismerete tiszta". Igen, arról az államfőről van szó, aki a honlapján büszkén hirdeti, hogy az első önálló államként ismert Nagymorva Brodalmat az ún. ószlovákok alapitották a 8.9. században.


Eltekintve attól, mennyi valóságalapja is van ténylegesen ezeknek a zagyvaságoknak, melyeket releváns szlovák történészek, mint Dušan Kováč, vagy Ján Steinhübel kénytelenek pironkodva magyarázni, az üzenet egyértelmű. Szemlátomást ugyan erőlködve, görcsösen, és rá jellemző módon, de a mai hatalom azt szeretné, ha 15 év után Szlovákia végre a múltba tekintene, és megtalálná önmagát. Amennyiben pedig ehhez nincs nyersanyag, es hiányoznak a releváns tények, sebaj, könnyen feldúsithatók egy kis fantáziával. Az sem gond, ha esetleg közröhej tárgyává válunk itthon vagy külföldön. Lehet majd verni az asztalt, hogy mennyire nem szeretik és lenézik őket, hejszlovákokat, azok a csúnya rossz idegenek.

Újabb példáját láthatjuk annak, hogy intelektuális mércével mérve mire is telik csak valójában ennek az éppen kormányzó, félművelt, politikai elitnek. Egyrészt arra, hogy hazugságokra épitve kinevelje és megerősitse a saját politikai bázisát, másrészt, hogy inkább a múltba tekintsen, mintsem a jövőbe, inkább felélje, ami van és ne újat termeljen, inkább megossza a társadalmat és ne integrálja, inkább bezárkózzon a polgárok elől, ahelyett hogy nyisson, inkább ködösitsen, és ne a tényekre támaszkodva érveljen, inkább butitson, és ne műveljen, inkább tönkretegye az ország renoméját, mintsem javitson rajta, stb.

Mint láthatjuk, Robert Fico az ország megalakulásának 15. évfordulóján attól sem riadt vissza, hogy megváltoztassa a történelem értelmezését. Ha mindehhez társitjuk, hogy a kormány célja a jövő generációjának, az iskolázott nemzeti elitnek a kinevelése, az efféle, önjelölt történelemtanárok és észosztásaik - józan gondolkodású, kooperációra kész szlovák kisebbség ide vagy oda - nagyon veszélyessé válnak. Főleg ránk, az itt élő, "másodrendű" nemzetiségekre, adófizető állampolgárokra. Jó lesz résen lenni és figyelni. Lesz aki ezt megtegye?

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

nem is tudtam, hogy egyszerre tobb kepet is lehet feldobni... majd eltanulom toled... amugy faintos kepek, mind ficot abrazolja?

nyomkereső írta...

Tibi, nem látszik a hasonlóság? :)

sat. írta...

kösz s további jó föltöltéseket