2007. november 13., kedd

A szlovák szavazó mítosza

(áltudományos fejtegetés)


Kellett hozzá egy csipetnyi mazochista hajlam is, de végigolvastam Csáky Pál és Simon Zsolt szópárbaját, most pedig vakarom a fejem búbját. Simon érvelésének egyik visszatérő eleme az MKP népszerűségének a folyamatos csökkenése, ezen a logikai úton továbbhaladva a napnál is világosabb az olvasók számára, hogy Csáky és csapata szorgalmasan masírozik az Armageddon felé vezető úton. Hiszen az MKP stabil tíz- tizenegy százalék helyett állítólag már hét környékén jár, egy év múlva akár leeshetnek a választási küszöb alá is. Itt kérem szépen már az utcán kolduló egykori magyar politikusok réme fenyeget, akik tovább növelik a munkanélküliségi rátát. Ki állíthatja meg a gyászos folyamatot? Természetesen a magyar nemzet reménysége, Bugár Béla, aki tekintélyt parancsoló fellépésével begyalogol a televízióba, szózatot intéz a néphez és máris ömleni fognak a szavazatok. Magyar és szlovák szavazatok, tegyük hozzá és el is érkezünk a kritikusok egyik szívfájdalmához. Sokan ugyanis meg vannak győződve arról, hogy az MKP a szlovákok számára is elfogadható politikai program nélkül olyan szavazókat veszít, akiket korábban már megszerzett. Ezt a csoportot már Tolkien is ismerte és a Gyűrűk urába is belefoglalta a nevüket, ők az észrevehetetlen erő, a Holtak birodalmának szellemei.

Soha senki nem állapította meg, mennyi szlovák szavazott az MKP-ra (vagy ha igen, akkor nem tudok róla, kíváncsian várom az adatokat). Az én meggyőződésem, hogy ezek a szavazók legfeljebb mutatóba akadnak, mindezt bebizonyítani persze nem lehet. Kivéve, ha populista módon egymás mellé rakjuk az egyes kerületek népességét (mondjuk ebbe beletartoznak a fiatalkorúak is) és a 2006-ban az MKP-ra adott szavazatokat. Valahogy így:


Megye


Magyarok száma (2002)


MKP 2006


Pozsony


27 434


17 747


Nagyszombat


130 740


69 795


Trencsén


1 058


954


Nyitra


196 609


101 074


Zsolna


660


845


Besztercebánya


77 795


35 599


Eperjes


81


1 035


Kassa


85 415


42 062


A magyar megyékben (minő meglepetés…) a szlovákiai magyar párt csehül áll. Azt kéne nagyon sürgősen kitalálnia, hogy mivel szólítja meg azt a rengeteg magyar szavazót, akik az identitásuk miatt szavazhatnának rájuk. A statisztika egyáltalán nem utal rá, hogy milyen számban választották szlovákok a magyar pártot, a többé-kevésbé színszlovák megyéket nézve azonban a tendencia nyilvánvaló. Szlovák szavazók léteznek, méghozzá pár ezren. Ők Bugár szimpatikus mosolyát választották egykoron, vagy imponált nekik, hogy az MKP minden belső vitától mentesen lavírozott a szlovák politika mocsarában. Mára nem maradt nekik semmi vonzó a pártban, tovább is álltak íziben. A sirámok legújabb fajtája szerint az MKP nem szlovák- kompatibilis. Szerintem éppen elég nagy baj az, hogy a párt még a magyaroknak sem felel meg ebben a formában... tessék végre kitalálni egy normális, csak és kizárólag a kisebbségi szavazóknak szóló programot! A szlovákok tömegesen soha az életben nem fognak magyar jelöltre szavazni, legyen az illető akár galamblelkű, mint A. Nagy „háromkoronás” László, vagy keményvonalas, mint Duray „irredenta” Miklós. Bugárt ebből a szempontból a kivételt jelentő szabálynak is felfoghatjuk, az MKP ha újabb eklektikus sikerre hajt, pártelnöknek megnyerhetné esetleg Rák Vikit (karizmatikus nőszemély, ez amúgy is divat mostanában). Ami pedig a politikai programot illeti, az legyen kellően rugalmas. Simon szerint Duray a tönk szélére vezette az Együttélést a radikális programjával. Nos, a liberálisok az ellenkező oldalról megjárták ugyanezt az utat. Tessék végre ezt szem előtt tartani.


(ami miatt pedig igazándiból kezdhetünk aggódni, az a koalíciós potenciál)

4 megjegyzés:

jurgen írta...

Hat pont errol a kisbetus zarojelbe tett reszrol van szo. Mert ki fog akkor szoba allni az MKP-val, ha "CSAK és KIZAROLAG a kisebbségi szavazóknak szóló programot" (kiemeles tolem) keszit?

Névtelen írta...

Hát igen. Ahogy Berényi leírta, a többségi nemzet véleményét nem lehet megkerülni, mert kisebbségben vagyunk. Ha a szlovák pártok szavazóinak nem tetszik az MKP műsora, akkor a szlovák pártok sem fognak az MKP-val haverkodni. Márpedig csak kormányon lehet bármit is kiharcolni a magyaroknak. Lehet, hogy valójában Bugár sem a szlovák szavazókra hajtott (annyira ne nézzük le, hogy ő nem tud számolni), hanem csak annyit akart elérni, hogy a többségi véleményben elfogadott legyen.

Névtelen írta...

Az mkp-nak kutya kötelessége a magyarokkal foglalkozni. És nem pedig az igen nagy százalékban(99,99%)primitív és soviniszta szlovák pártok és média véleményével, koalíciós potenciál így, koalíciós potenciál úgy. Ha én az mkp vezetésében lennék, az biztos, hogy soha többet nem lenne azzzal probléma, hogy megtatrsák a magyar szavazókat. Mert nem akarnék "lojális" lenni ehhez az országhoz, sem a vezetőihez. Ezt a szót az összes mkp-s képviselő szótárából ki kellene törölni. Végleg. De ehhez kb. 90% -ban meg kellene újulnia a pártnak.

A.Nagy László pedig egy nagyon intelligens ember, tudja, hogy hogyan kell a másikból idiótát csinálni, vagy megalázni, csak az a baj, hogy nem a megfelelő embereken "gyakorol". Hogy merészelte Hedviget olyan szinten kiröhögtetni, még Ő IS, hogy mindenféle "háromkoronásokról" meg "ha rendező lennék adnék neki szerepet" szövegekkel bombázza a közvéleményt?? Azt, hogy utána bocsánatot kérjen, áá azt már nem, minek?? Arról nem is beszélve, hogy a nagy iskolabotrány idején a barom elvitte a gyerekét iskolába, amikor senki más enm tette ezt..

Az Mkp-nak MAGYAR szavazókra van szüksége, mert MAGYAR párt. Akinek más a véleménye, az szimplán hülye.

nyomkereső írta...

phaedra, valószinűleg nagyon békés és boldog életed van, hogy ennyire világosan és egyértelműen látod a dolgokat.