A nagy összeborulás várt visszhangjai

Sírni akartunk, békülni, összeborulni. És megkaptuk azt, ami nagyon is várható volt. De mi mást is remélhettünk? Megszólalt ugye előszöris a nemzeti főkolompos – hangsúlyozva, hogy a szlovákoknak nincs miért elnézést kérniük. Ezt eddig is gondoltuk. Aztán jött sorban a többi okos. Vladimír Mečiar szokás szerint új koncepciókkal lepett meg minket – tőle tudhattuk meg többek között azt is, hogy anno domini MCMXVIII-ban Kossuth pajtás vörös hadserege sarcolta Kelet-Szlovákia kirímedt népét, s ezt mi lefelejtettünk vétkeink túl rövidre sikerült listájáról. Szegény Lajosunk akkor már 24 éve nem volt e világon – gondoltam én is eddig –, de ezután talán át kellene értékelnünk eddigi tudásunkat s kijavítani történelemkönyveinket. Végsősoron, aki államot alapít, alkotmányt fogadtat el és tőkehalmozó nemzeti elitet teremt, talán tudhat valamit. Visszatérvén a tárgyhoz, megszólalt természetesen mélyen tisztelt kormányfőnk is – s benne sem kellett csalódnunk. Égbekiáltóan pofátlanok vagyunk, mert azt voltunk képesek feltételezni, hogy a galamblelkű szlovák nemzet is képes volt valaha valami rosszra. Illetve csak az MKP az, bizony! Maradjanak ők a pofátlanok, mert ilyen hülyeséget találtak ki, és főleg ekkor – ezt a változatosság kedvéért már egy teljesen független hazai szakértőnk írta le egyetlen napilapunk véleményoldalán. Na, ezt is jól megkaptuk. Illetve megkapta – az MKP.

Pedig az egész olyan ártatlanul indult. Az elején még egészen használható ötletnek tűnt, ám hamarosan rá kellett jönnünk, hogy talán mégsem az. Még szerencse, hogy vannak, akik kellő időben fel tudnak minket világosítani…