Politikum és média

Politkum és média, média és politikum. Társlelkek, ha úgy tetszik, egymástól szinte elválaszthatatlan fogalmak. Az egyik képtelen létezni a másik nélkül, egymásra vannak utalva.
Csáky Pál és az Új Szó kapcsolata a szemünk előtt „burjánzik”, de a kezdeti eufória és támogatás után anno Mikulás Dzurindának is eléggé meggyűlt a baja a sajtóval.
Ami viszont Robert Fico és szinte a teljes hazai médiapaletta között zajlik már jó ideje, az precedens nélküli nemzetközi szinten is. Jó, jó, kivéve néhány olyan lator államot, mint Fehéroroszország, Kuba vagy Venezuela. A SMER elnökének sajtóhoz fűződő viszonyát mindenesetre már az Európai Unió is árgus szemekkel figyeli, egyik feltételként szabva a pártnak a szocialista frakcióba való visszakerüléshez.
Robert Fico rossz viszonya a honi sajtóval nem újkeletű. Anno, már az ellenzék vezéreként sem voltak egymás kedvencei, és ez az állapot hatalomra kerülése óta egyre csak rosszabb és rosszabb. Ma ott tartunk, hogy a kormányfő és a médiák között nyílt háború dúl, és Robert Fico rendkívüli kormányülésen, kormányhatározatban fordul a főügyészhez és a sajtótanácshoz, hogy vizsgálják meg a médiák tevékenységét.
Az előbbihez azért, mert egy újságíró állítólag egy fénykék kedvééert átugorva a kerítést behatolt a szociális miniszter asszony házának udvarába, elkábítva annak kutyáját. A sajtótanácshoz pedig amiatt, hogy morális és etikai kérdésben állásfoglalásra bírja azt egy maroknyi újságíró némileg gyanús szolgálati útja miatt. Mindez persze ügyesen, épp arra a napra időzítve, amikor az ellenzék az egyik legalkalmatlanabb miniszterasszonya, maga Viera Tomanová "néni" parlamenti visszahívására tesz kísérlet. De ne szaladjunk ennyire előre az időben.
Kezdődött minden a választások éjszakáján, a SMER székházában, ahol az újságírók anno, a 21. századhoz képest méltatlan körülmények között, kordonnal elválasztva, tagbaszakadt, kopaszra nyírt testőrök felügyelete mellett, étlen-szomjan, a földön ülve voltak kénytelenek virrasztani és dolgozni. Már ez előre mutatta Robert Fico viszonyulását a médiához. Később pedig, amikor a sajtó egyszerűen a dolgát végezve rá-rámutatott a kormány egyes problémás lépéseire, üres populista húzásaira, a viszonya velük csak mérgesedett.
Míg az Egyesült Államokban létezik politikai kultúra, és a Watergate-ügy az amerikai elnök lemondásához vezetett, nálunk a médiák munkája a kriminalizálásukkal van jutalmazva. Bizony skizofrén egy helyzet, ha a kritika elhallgattatásának egyik módja a sajtó támadása. Vajon mi lehet a következő lépés Robert Fico részéről? Normalizáció? A sajtószabadság eltörlése? Netán cenzúra bevezetése? És ha itthon nem segít, akkor külföldön is? Bárhogy töröm rajta a fejem, ugyan mire jó mindez, egyvalamire jukadok ki minduntalan: aláásni a médiák hitelét, gyengítve ezzel is közéleti súlyukat, felügyelő szerepüket.
Egy friss felmérés szerint a külföldi médiákban Szlovákia jelenlegi megítélése a következő: míg a második Dzurinda kormány alatt a pozitív és negatív hírek aránya 1:1 volt, a Fico kormány idején a mutató már 1:11, a negatív hírek javára. Mondanom sem kell a következményeket: kedvezőtlenebb rating minősítés, drágább hitelfelvétel, rosszabb országimidzs, kevesebb befektető, stb.
Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a kormányülések újabban már titkosak, vagy az ún. információs törvény megnyirbálására irányuló rendszeres törekvéseket, a konklúzió egyértelmű: lassan talán újra ideje lesz előszedni azokat a kulcsokat még ´89-ből , előfordulhat, hogy újra szükségünk lesz rájuk…