Úgy néz ki G.W. Bush (ejtsd Bús - utalván az amerikai nép hangulatára visszatekintvén regnáló elnökük eddigi ténykedésére) kedvencünknek elege lett a karácsony körül uralkodó pihenő hangulatból és izgalmakra, adrenalinra vágyik. Ezt mi sem tanúsítja jobban, minthogy egy elég komoly, 8 napos közel-keleti turnéra adta a fejét, melynek első állomására, Izraelbe már meg is érkezett. Érthető is, hogy az amerikai elnök éppen itt kezdi meg ezt a fontos látogatássorozatot, hisz Izrael az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese a térségben. Éppen ezért annál érthetetlenebb, hogy ez lesz Bush első látogatása Izraelben, sőt mi több, 9 éve nem járt amerikai elnök Izraelben.
Mindezek ellenére útja nem sok sikerrel kecsegtet, mégha az Olmerttel és Abbásszal való találkozók esetleg eredményt is érhetnének el. Még ha ez a két ember hajlandó is lenne megegyezni, nagyon is jól tudatosítják, hogy aki mögöttük van - leginkább a közvélemény - nem igazán örülne egy ilyen megegyezésnek. Mindig van valami parciális eredmény, ami leginkább ilyen tessék-lássék módon van kezelve, betartva meg aztán végképp. Erről tanúskodik az az egyezség is, miszerint a izraeli telepesek építkezését le kellett állítani, a már felépülteket pedig lebontani. Ez szépen is mutatott a sajtóban, a valóságban azonban az építkezés zavar nélkül folyt tovább. Mindenesetre én szurkolok Bush-nak, bár nem kedvencem. De még ha populista szándékkal is fogott neki a békítésnek, ennek oka az eredmény tükrében már mindegy lenne.
Az amerikai elnökválasztások során gyakran előfordult, akár a republikánusokról, akár a demokratákról van szó, hogy egy, a média által lebecsült, messze nem a favoritok közé sorolt jelölt versenghetett az elnöki posztért a végső küzdelemben a másik párt jelöltje ellen. Négy évvel ezelőtt a demokratáknál John Kerry szolgáltatta a meglepetést, miután maga mögé utasította az esélyesebbnek tartott Howard Deant és John Edwardsot. Fel lehet tenni tehát a kérdést, hogy lesz-e váratlan befutó 2008-ban, és ha igen, akkor ki? Megítélésem szerint nem kicsi a valószínűsége, hogy idén is lesz egy „meglepetés-csomag", de ezúttal nem abban a táborban, ahol négy éve. A demokratáknál egyre nyilvanvalóbb, hogy senki sem közelítheti meg a két nagyágyút, Barack Obamát és Hillary Clintont. Egyedül talán Edwards lenne erre képes, de sorozatban követi el kisebb-nagyobb taktikai hibáit (a szegényebb társadalmi rétegekért kampányol, miközben több tízmillió dollárt érő kastélyházban él, négyszáz dolláros hajvágás, saját családi tragédiájának túlzott hangoztatása), amelyek egyre inkább ellehetetlenítik. A republikánusoknál viszont korántsem ilyen egyszerű a helyzet. A három legesélyesebbnek tartott jelölt közül sem John McCainnek, sem Mitt Romney-nek, sem Rudy Giulianinak nincs olyan nagy népszerűsége a republikánus szavazóknál, mint Obamának vagy Clintonnak a demokratáknál. McCainről tudni lehet, hogy többször támogatott már olyan törvényjavaslatokat, amelyeket pártja szavazói nagy része keményen elutasitott (pl. az illegálisan betelepülőkről szóló törvényt). Az abortuszról való vitákat, ha lehet, nagy ívben elkerüli, illetve csak nagyon halkan mondja, hogy „pro-life-os". Mitt Romney-nek a legnagyobb hátrányát, azon kívül, hogy dúsgazdag, a mormon vallása jelenti. Giuliani ugyan sok támogatót szerzett a 9/11-es katasztrófa derék menedzselésével, de a botrányokkal teli magánélete, az abortusznak és az egyneműek házasságának támogatása keményen visszaüthet neki.
Ekkor jön a képbe Mike Huckabee. Arkansas egykori kormányzója, aki mellesleg több éven át baptista lelkészként működött, ügyesen használja ki azt a tényt, hogy a vallásos republikánus szavazók nagy része egyszerűen nehezen tudja Giulianit, Romney-t és McCaint a saját jelöltjeként kezelni a feljebb említett okok miatt. A remek szónoki képességekkel rendelkező, meggyőző Huckabee nyíltan titulálja magát „keresztény jelöltnek". Továbbá a republikánusok közt is egyre népszerűtlenebb iraki kalandból is egyenlőre ő húzza a legtöbb hasznot. A marginális Ron Paulon kívül ő az egyetlen a republikánus jelöltek közül, aki keményen kritizálja Busht az invázióval kapcsolatos hibái miatt.
Az iowai előválásztás bizonyította, hogy Huckabee-t ezentúl már nem lehet lebecsülni. Ha továbbra is képes lesz a republikánus táborban a számára egyelőre kedvező helyzetet kihasználni, akkor könnyen lehet, hogy 2008 végén egy kevésbé várt Huckabee-Obama vagy Huckabee-Clinton párosból választ majd elnököt az amerikai nép.
Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyeken is túl, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy hatalmas birodalom. Úgy hivták, Nagy Szlovákia. 
Megtudhattuk továbbá, hogy Nagymorva Birodalom néven a szlovákoknak (figyelem, nem a szlávoknak, szlovákoknak) már 1200 éve államalakulatuk volt, más országokhoz képest, ahol abban az időben jó ha állatok futkostak. De elhangzott az is, hogy "ésszerű állami történelemmel" kell növelni a szlovák fiatalok nemzettudatát. Hogy ez mit is jelent valójában, a fentiek tükrében csak találgathatunk. Minderre a köztársasági elnök, az újraválasztásáért lobbizó, és a SMER támogatásáért esdeklő Ivan Gašparovič is rátett egy lapáttal, aki mostanság épp a "történelem hitelességét szeretné visszaadni", állítva, hogy "a szlovák nép lelkiismerete tiszta". Igen, arról az államfőről van szó, aki a honlapján büszkén hirdeti, hogy az első önálló államként ismert Nagymorva Brodalmat az ún. ószlovákok alapitották a 8.9. században.
Eltekintve attól, mennyi valóságalapja is van ténylegesen ezeknek a zagyvaságoknak, melyeket releváns szlovák történészek, mint Dušan Kováč, vagy Ján Steinhübel kénytelenek pironkodva magyarázni, az üzenet egyértelmű. Szemlátomást ugyan erőlködve, görcsösen, és rá jellemző módon, de a mai hatalom azt szeretné, ha 15 év után Szlovákia végre a múltba tekintene, és megtalálná önmagát. Amennyiben pedig ehhez nincs nyersanyag, es hiányoznak a releváns tények, sebaj, könnyen feldúsithatók egy kis fantáziával. Az sem gond, ha esetleg közröhej tárgyává válunk itthon vagy külföldön. Lehet majd verni az asztalt, hogy mennyire nem szeretik és lenézik őket, hejszlovákokat, azok a csúnya rossz idegenek.
Mint láthatjuk, Robert Fico az ország megalakulásának 15. évfordulóján attól sem riadt vissza, hogy megváltoztassa a történelem értelmezését. Ha mindehhez társitjuk, hogy a kormány célja a jövő generációjának, az iskolázott nemzeti elitnek a kinevelése, az efféle, önjelölt történelemtanárok és észosztásaik - józan gondolkodású, kooperációra kész szlovák kisebbség ide vagy oda - nagyon veszélyessé válnak. Főleg ránk, az itt élő, "másodrendű" nemzetiségekre, adófizető állampolgárokra. Jó lesz résen lenni és figyelni. Lesz aki ezt megtegye?
Az év beszarása„A magyarok 3-1-re nyertek, beszarás :-)” Ezt az sms-t egy kollégától kaptam, akit nagyon irigyeltem akkor, hogy ott lehetett, és láthatta a katartikus világbajnokverést Budapesten.
Ennyi talán elég is lenne a 2007-es magyar fociról, a többi pillanat ugyanis nem dicső. Nem történt csoda, nem jutottunk ki az Eb-re, még a közelében sem voltunk. Volt egy világbajnokverés (örüljünk a Republic szellmében – „nem igaz semmi, de mégis szép, az, ami egyszer megtörtént”), de semmi több, 2007-ben a magyar labdarúgó-válogatott kikapott Törökországtól, Görögországtól, Norvégiától és Moldovától. (2006-ban meg Máltától, még jó, hogy az már nem ennek a posztnak a tárgya.)
Az év leghaszontalanabb botránya
Bár kirobbanásakor reménykeltő volt, a márciusban égszakadást, földindulást ígérő Wänke-affér mára elcsitult, a SFZ-székház környéke továbbra is csendes, a verebek se menekülnek – pedig az állatok mindig előre érzik a (természeti) katasztrófákat. A jó Wänke úr (aki nem tudná, ő a Szlovák Futballszövetség ligabizottságának elnöke volt, és különösen az átigazolásokon keresett jókat, tekintve, hogy egyes műveletekért „okmánybélyegeket” igényelt, rendes tarifa szerint) esetében ugyan folyik a nyomozás, de gyökeres változásokban már senki nem bízik (korrupciómentességben, bundaeltűnésben korábban sem bízott), a Wänkét leleplező klubmágnás Szabo is eltűnt már a süllyesztőben – emlékszik még valaki, hogy volt egy Močenok?
Az év pofáraesése
Gyárfás Tamás et company szenvedte el, aki úgy gondolta, 13 000 oldalas, súlyánál fogva több ember megölésére is alkalmas vaskos kötettel és a túlvilágról (világűrből) üzenő Puskás Ferenccel lehet futball-Eb-rendezési jogot nyerni. Amint azt az ukrán példa mutatja, elég lett volna néhány megfelelő tartalommal megtöltött és megfelelő kézbe adott szatyor. Az év pofáraeséséből jutott azért a cardiffi döntés meghozóinak is, a magyar prodzsekt ugyanis egy szavazatot sem kapott, így a magyar barátaiknak vörösbormámoros pillanataikban tuti támogatást ígérő sportvezetők nem bizonygathatják, hogy az az egy, az az egyetlenegy szavazat éppen tőlük jött.
Az év világbajnoka
Azért ne csak fikázzunk – Talmácsi Gábor maximálisan megérdemli a dicséretet. Voltak, akik a fejüket fogták, amikor 2005-ben a csapatutasításokra fittyet hányva megelőzte a végső győzelemre is esélyes csapattársát, Kalliót a célegyenesben, mondván, a Talma gyereket ezentúl senki nem fogja szeretni. Jelenlegi csapattársa, Hector Faubel tényleg nem is szereti (az érzés egyébként kölcsönös :-)), Talmácsi viszont mindezek ellenére világbajnok lett, s egy ország imádja.
