Szélsőségességem első hete

Jelentem, túl vagyok az első héten, így teljes értékű nacionalistának mondhatom magam. Még egy- két húzás, és talán már a fasisztákhoz is besorolnak. Hosszú volt az út, de megérte, hiszen végre tisztában lettem az irányultságommal.
Mondjuk azért meg kell jegyezni, hogy először komoly sokként ért a tény, hogy én voltaképpen nem is liberális vagyok, hanem szélsőséges irredenta. Az egész a benesi dekrétumokkal kezdődött. Szerintem az MKP teljesen helyénvaló és logikus lépése volt, hogy az uborkaszezonnal előjöjjenek a témával - idős választóik vannak, nyolc évig hitegették őket, hát istenem, ennyit megérdemelnek. Felháborodtam a szlovák parlament "ellenlépésén" és egyetértettem a kérdés uniós szinten való felhozatalával. Kimondottan örültem, mikor a magyar pártok egyhangú támogatásukról biztosították a felvidékieket - beleértve a személyes látogatásokat. Kimondottan bosszankodtam, mikor Slota minősíthetetlen hangon vádolta Csákyt és ujjongtam, mikor az MKP nem süllyedt le a kocsmapolitizálás szintjére. Bátorkodom azt mondani, hogy az értelmiségnek igenis tiltakozni kell. Most kiderült, hogy szélsőséges vagyok. Egyöntetűen ezt állítja a szlovák közvélemény és a szlovákiai magyar értelmiség azon fele, akit liberálisnak szokás nevezni. Shit happens, még mindig jobb későn rájönni a valódi irányultságomra, mint soha.

Az új titulusomhoz méltóan fogok viselkedni. A szobám fehér meszelését vörös csíkokkal teszem árpádosan komfortossá és népviseletben járok majd munkába. Magyaros matricát ragasztok a családi kocsira (gondolom ezt is elvárják egy szélsőségestől) és őszintének látszó könnyeket hullatok majd Trianon évfordulóján. Következetesen megpróbálom majd a zsidesz, zsindex, maszop, tót szavakat használni - ez még nehezen megy, de majd gyakorlok. Az élet tele van kihívásokkal.