2007. október 9., kedd

Történelmi pillanat

Tegnap polcot szereltünk Jürgen kollégával, amikor beköszöntött a történelmi pillanat. Észrevétlenül jött, lopva osont be, mint a történelmi pillanatok általában. „No, tegyük le ezt a két lapot ide a földre” – mondta Jürgen kolléga, és a történelmi pillanat máris ott termett, jelentősége ott ragyogott szobatársam döbbent tekintetében.


Zsolnai a lány, életében először hallott magyar szót.

„To je čo?” – kérdezte meglepetten. „Maďarčina” – feleltem. Többet nem kérdezett.

Pedig igyekszik a csaj, harmadszori magyarázás után azt is megértette, nem Magyarországról költöztem Rimaszombatba, sőt, azt is felfogta, hogy én vagyok az a magyar kisebbség, amiről annyit cikkeznek mostanában, hogy én vagyok az a bizonyos kollektív bűnös, még baráti jótanácsot is adott, hogy ne sűrűn utazzak Zsolnára; de tegnapig talán még mindig azt hitte, ez az egész csak egy bizarr tréfa, egy furcsa átverés, a magyar újságok meg a könyvek az asztalomon (tegnaptól már polcomon!), meg hogy annyit mondom, hogy magyar vagyok, hiszen mindig szlovákul dumálok vele, mégse lehetek hát „šialená Maďarka” (idézet tőle).

A történelmi pillanat mindent megváltoztatott.

„Neked akkor biztos tetszik a Susedia” – tett egy kísérletet a téma újrafelvetésére néhány órával később, s mikor sajnálkoztam, hogy még egyetlen részt sem láttam belőle, bár Rák Viki rimaszombati, és édesanyám osztályába járt, csak csóválta a fejét – valószínűleg arra gondolt, sosem fogja megérteni a magyarokat.

11 megjegyzés:

JClayton írta...

Miért a Dugovics Titusz? Kirántottad legalább az ablakon magaddal a nemzet ellenségét?

Tee írta...

Nem, hanem valami nagyon "történelmies" képet akartam választani, ami abszolút ellentétje a hétköznapi polcszerelésnek.

jurgen írta...

Remelem, akkor is ott lesz, mikor szogelni fogunk... :) Szerintem egy kis nyelvlecke is raferne a csajra... :)))

Tee írta...

A nyelvleckére inkább a másik csaj pályázna... De a szó szoros értelmében....

Ranieri írta...

Azzzannykenya- haat ezt nem kellett volna elolvasni, egybol magasra szokott a vernyomasom! Nincs meg a csajnak a telefonszama? En majd felvilagositom ot egy par magyar dologrol!

Tee írta...

Sajna, nincs telefonszámom, esetleg majd egyszer elugorhatsz személyesen. Mondjuk a cuccok költöztetésekor. :)

Névtelen írta...

Pedig egyszerű: elviszed magaddal magyarbuliba és bemutatod valamelyik magy haverodnak. Két hét és a szlovenka sírva húzza utánna a heverőt...

tibi írta...

attol fugg ki az illeto;)

tibi írta...

1. Tee, azon a "šialená mádárkán" vitattkozni lehetne;)

2. nem kerdezte meg a wumen, hogy nem te-e vagy az, akit visszahurcoltattak csehorszagbol? :)...

3. amugy en is beszeltem a szlovak ismeroseimmel multkor... rakerdeztek, hogy az e Benes-dekretum, hogy a magyarokat kilakoltattak szlovakiabol magyarorszagra es ok meg visszajottek... mondom ne farasszatok... rendeljetek inkabb harom sert

4. nem is tudtam, hogy Jurgen ert a polcokhoz... biztos német markajuak voltak

5. ha szukseg van ram, csak szoljatok... a wumen nyelvtudását szivesen letesztelem

6. ranierinek: teso... nagyon szetszaladtad magad szlovak noi berkekben;)... csak a prax miatt csinalod, hogy ki ne ess az allamnyelvbol, vagy ennyire szelsoseges lettel?;) ... asszem szlovakia alkotmanya meg tiltja a tobbnejuseget;) .. ha fogjatok a szegeket verni szoljatok a tesonak... szerintem o is szivesen besegitene... az lenne csak a tortenelmi pillanat, ha ot magyar gyerek szegelne fel nalad egy polcot:) ... ha gondolod megbulizhatjuk;) ... viszunk majd magunkkal magyar-szlovak szotart, hogy a wumennel is megertessuk magunkat

jurgen írta...

Hat, az a masik akkor soha nem fog megtanulni magyarul, ha ez az en nyelvleckeimen mulik... :) De az a zsolnai megerne egy-ket fejezetet... :)))

nyomkereső írta...

Ennyire jo a csaj, vagy mi, kollegak? :)