Történelmi pillanat

Tegnap polcot szereltünk Jürgen kollégával, amikor beköszöntött a történelmi pillanat. Észrevétlenül jött, lopva osont be, mint a történelmi pillanatok általában. „No, tegyük le ezt a két lapot ide a földre” – mondta Jürgen kolléga, és a történelmi pillanat máris ott termett, jelentősége ott ragyogott szobatársam döbbent tekintetében.

Zsolnai a lány, életében először hallott magyar szót.

„To je čo?” – kérdezte meglepetten. „Maďarčina” – feleltem. Többet nem kérdezett.

Pedig igyekszik a csaj, harmadszori magyarázás után azt is megértette, nem Magyarországról költöztem Rimaszombatba, sőt, azt is felfogta, hogy én vagyok az a magyar kisebbség, amiről annyit cikkeznek mostanában, hogy én vagyok az a bizonyos kollektív bűnös, még baráti jótanácsot is adott, hogy ne sűrűn utazzak Zsolnára; de tegnapig talán még mindig azt hitte, ez az egész csak egy bizarr tréfa, egy furcsa átverés, a magyar újságok meg a könyvek az asztalomon (tegnaptól már polcomon!), meg hogy annyit mondom, hogy magyar vagyok, hiszen mindig szlovákul dumálok vele, mégse lehetek hát „šialená Maďarka” (idézet tőle).

A történelmi pillanat mindent megváltoztatott.

„Neked akkor biztos tetszik a Susedia” – tett egy kísérletet a téma újrafelvetésére néhány órával később, s mikor sajnálkoztam, hogy még egyetlen részt sem láttam belőle, bár Rák Viki rimaszombati, és édesanyám osztályába járt, csak csóválta a fejét – valószínűleg arra gondolt, sosem fogja megérteni a magyarokat.